Ünnepélyes díjátadóval végződött tegnap este a kairói operaházban a 38.alkalommal megrendezett seregszemle, mely az arab térség legrégebbi és máig egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmfesztiválja. A több mint 200 alkotást felvonultató rangos filmünnep zsűrije a Tiszta szívvel-nek ítélte a legjobb első vagy második filmet illető Bronz Piramis díjat, Fenyvesi Zoltán főszereplő személyesen vette át a trófeát. A nemzetközi zsűri elnöke Christian Petzold (Phoenix bár, Barbara, Jerichow, Yella) német forgatókönyvíró-rendező volt. A kairói filmfesztiválon tíz évvel ezelőtt díjaztak utoljára magyar alkotást. Madarász Isti Hurok, Sopsits Árpád A martfűi rém és Kamondi Zoltán Halj már meg! című alkotásai a fesztivál Panoráma programjában szerepeltek.

A kerekesszékes bérgyilkos bandáról szóló Tiszta szívvel világszerte kiemelkedő siker, Szerbiában, Luxemburgban, Amerikában, Németországban, Görögországban és Franciaországban is díjazták szakmai zsűrik és a közönség egyaránt. Az akcióvígjáték az Oscar-díjas Saul fiá-t gyártó Laokoon Filmgroup produkciójában készült Stalter Judit producer vezetésével. A hazai mozikban mintegy 30 ezer néző váltott már rá jegyet. Till Attila filmje Magyarország hivatalos Oscar nevezettjeként az Amerikai Filmakadémia díjáért indul.

Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap