filmhu: Miért rendezték újra Veszprémben a Kamera Hungáriát ?

CS. Á.: Tizenhét év után tért vissza a városba a rendezvény, hiszen az akkori egyedüli Magyar Televízió harminc évig itt tartotta évi találkozóit. Azóta a televíziózás nagyon megváltozott és így a fesztivál is teljesen másképp néz ki, mint akkor. A nézők ma már sok-sok magyar nyelvű adás közül válogathatnak, és a hétköznapi műsorkészítés a verseny hatására komoly egzisztenciális kérdéssé vált.

filmhu: Mennyire tartja sikeresnek a rendezvényt?

CS. Á.: A legnagyobb kritika, amit kaptam, hogy kis termekben zajlanak a programok. Egyszerűen képtelenség volt fogadni azt a sok embert, aki eljött. Jövőre már megnyitja új sportarénáját a város és akkor már jobb dolgunk lesz. Bizony-bizony időnként fogtuk a fejünket, hogyan oldjuk meg a tömeg mozgatását, annyian jöttek. De azért ez jó érzés, édes gond volt.

filmhu: Ez egy szakmai rendezvény esetében nem szokványos. Mi a titok?

CS. Á.: A televíziózás abszolút a nézőkért van. A kulisszatitkokba úgy engedtünk betekintést az érdeklődőknek, hogy szórakoztatva próbáltuk bemutatni, mi is a szakmánk. Nagy szerencsénk, hogy volt kollegáim: Baló, a Havas vagy Heltai és még folytathatnám a sort, éppúgy eljöttek, mint Vitray tanár úr és Szinetár Miklós. Rajtuk keresztül bemutatni a televíziózást óriási élmény. A szakmai programokat úgy állítottuk össze, hogy azok ne csak nekünk szakmabelieknek szóljanak, hanem a közönségnek is. Ezért is voltak annyian. Nagy tévhit, hogy a közszolgálati televíziónak  nem kell küzdenie a nézettségért. Vallom, hogy lehet hatásvadász elemeket úgy felvonultatni egy tévés műsorban, hogy közben igazi értéket adunk. Ez persze mostanság nem mindig sikerül, ezt aláírom. Nemzeti értékeket, audiovizuális tartalmakat igenis létre kell hozni, de törekedni kell a nézettségre. Az a jó, ha ez a kettő együtt működik. A Kamera Hungárián gyakorlatilag ezt próbáljuk minden évben megvitatni, megbeszélni. Ha ez érdekli a nézőket, az nekünk is jó.

filmhu: És a szakmát mennyire érdekli? Milyen hatással van a hazai elektronikus sajtóra a Kamera Hungária?
 
CS. Á.: Ahhoz egy kicsit sűrűbben kellene találkozni, hogy valós értéke legyen. Évente csak egyszer jövünk össze, ez elég kevésnek tűnik. De én bízom benne, hogy előbb-utóbb lassan beérnek az itt folytatott diskurzusok. Még mindannyiunknak tanulni kell a plurális televíziózásnak nevezett „valamit”. Ne felejtsük el, hogy mások a különböző típusú televíziók feladatai. Teljesen más dolgokat kell teljesíteni egy közszolgálatinak és mást egy kereskedelminek. Nagyon nehéz ezeket vegyíteni. Mindenkinek komoly felelőssége van a saját területén. A belső szakmai beszélgetésen sok önkritikus szó esett az önszabályozásokról.

filmhu: Hogyan állt össze a program?

CS. Á.: Adták magukat a releváns témák. Magyar Televízióban elnököt választanak: meg kell kérdezni a kuratóriumi tagokat, hogy mi alapján döntenek. Másrészt itt a digitalizáció, amivel meggyőződésem szerint nem foglalkoznak olyan mélységgel amilyen hatással két-három év múlva lesz a televíziózásra. Megszűnhet a műsorszórás és a műsorszolgáltatás egyeduralma. Ian Pearson szerint így lesz a médiademokráciából médiaanarchia. Ma már Magyarországon is három és fél milló ember használja a világhálót. Gond nélkül lehet letölteni filmeket, melyeket az egyre nagyobb méretű monitorainkon nézünk. Török Feriék kezdeményezése, a Madzag Tv, éppen ezért zseniális: azokat a mozikat, amelyek nem kerültek be a televízióba, elkezdték az internetre feltenni. Olyan ütemben fejlődik a net, hogyha egy gazdasági társulás úgy dönt, hogy szappanoperát kezd gyártani, hogy az üzeneteit könnyebben el tudja adni, nem kell már többet kilincselnie a televízióknál. Brutálisan hangozhat, de megszűnik az, hogy tévé műsor, internetes tartalom, éppúgy, mint a rádióműsor, mozi. Audiovizuális tartalom lesz, amit meg tudok nézni akár a telefonom képernyőén. Peter Broderick amerikai függetlenfilmes producer, szappanoperáit már csak a világhálón teszi közzé. Úgy állítja össze a műsorait, hogy elkészíti annak mutánsát a maximum három és fél colos kütyükre, de megcsinálja HD-re is nagyba. Megjelentek a világban a HD alapú megosztók. Gyakorlatilag én este már úgy szoktam televíziózni, hogy ülök a tévé előtt, és ölemben van egy számítógép. És a kettőt együtt nézem. A Kamera Hungárián két digitális díj van az idén, amelyek pont arról szólnak, hogy a honlapokon megjelentek azok a híranyagok, dokumentarista típusú műsorok, amelyek a hagyományos értelemben vett televíziós műsorkészítési eszközöket használnak. Csak azért nem hívjuk őket televíziós műsornak, mert nem valamelyik tévécsatornán ment le. Az Indexes felvétel a 12 éves Blaha Lujza téri gyerekről egy tv-ben sem ment le, mégis egyből eljutott három és fél millió emberhez .

filmhu: Ez nagy vitákat is kavart.

CS. Á.: Igen, de ebbe az irányba megyünk. Ma már nagyon könnyen lehet szélsőséges vagy nagyon is jó anyagokat, indulatokat közvetíteni az interneten.