A magyar-német koprodukcióban készült Szelídet a világ egyik legfontosabb fesztiválján, az amerikai Sundance Filmfesztiválon mutatták be januárban, ahol első magyar játékfilmként szerepelt a versenyprogramban. A Szelíd áprilisban elnyerte a legjobb közép-európai film díját a Cleveland Nemzetközi Filmfesztiválon, a németországi Wiesbadenben rendezett GoEast fesztiválon pedig az egyik legrangosabb díjat, a legjobb rendezőnek járó elismerést ítélte a szakmai zsűri Csuja László és Nemes Anna rendezőpárosnak.  

Szelíd egy női testépítőről szól, aki együtt él edzőjével, Ádámmal. Hogy megnyerjék a világbajnokságot, Edinának komoly áldozatot kell hoznia. Eközben különös kapcsolatba kerül egy titokzatos férfival a találkozás pedig mindent megváltoztat, amiben a nő addig hitt. „Koncentrált, magabiztos munka, amely ha nem is tekinti fő feladatának, de némileg közelebb hozza a női testépítők világát, ezen túl pedig váratlan, bizarr helyekre visz el” – írta Varga Dénes a Filmhu kritikájában. 

 

A testmelodrámát az NFI Inkubátor Programban készült és Karlovy Vary-ban díjazott Virágvölgy rendezője, Csuja László és a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőművész doktorandusza, Nemes Anna rendezte, főhősét Csonka Eszter világbajnok és többszörös magyar bajnok testépítő alakítja.  

Szelíd producerei Muhi András és Ferenczy Gábor (Focusfox Stúdió), német koproducerei Janine Jackowski, Jonas Dornbach és Maren Ade (Komplizen Film), operatőre Nagy Zágon, aki a Kilenc hónap háború-ban már dolgozott együtt Csujával, illetve Nemes testépítőnőkről szóló Szép szörny című dokumentumfilmjét is ő fényképezte. A látványtervező Nyitrai Anna, a dramaturg Jakab Juli, a casting director Zabezsinszkij Éva, a vágó Csabai Attila volt.  

 

A Szelíden kívül Peter Strickland brit-amerikai-magyar koprodukcióban készült, részben az NFI is támogatásával megvalósult Flux Gourmet című filmje is a Horizons programban lesz látható. Ahogy az idei Berlinale-ajánlónkban írtuk, "az érzékekre ható kísérleti filmek mestere most kulináris kalandozásokba kezd: ötödik nagyjátékfilmje egy konyhaművészeti rezidencián játszódik, ahol a meghívott vendégek egy hónapon keresztül hódolhatnak a kulináris művészeteknek. A résztvevők között van egy görög író is, akit egy idő után gyomorbántalmak és hallucinációk kezdenek gyötörni, mire az orvos még több ételt ír fel neki. A résztvevők és a rezidencia vezetői között közben heves vita zajlik a (konyha)művészet legfontosabb, legfeszegetőbb problémáiról. Strickland korábbi munkáit ismerve a Flux Gourmet-ben sem fogja vissza a kísérleti film adta szabadságot, vagy vérrel, vagy más gyomorból érkező végtermékkel, de egész biztosan örömmel mocskolja majd be a kezét."

Strickland ötödik nagyjátékfilmjének főbb szerepeiben Asa Butterfield (Szexoktatás) és Gwendoline Christie (A Trónak harca Brienne-je) láthatók, mellettük feltűnik Ariane Labed (Alpok), Fatma Mohamed (Berberian Sound Studio), Makis Papadimitriou (Chevalier), Leo Bill és Richard Bremmer is. A hazánkhoz sok szállal kötődő brit rendező vágója ezúttal is Fekete Mátyás volt. A Flux Gurmet világpremierje a 72. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Encounters szekciójában volt.