A három figura neve: Nero Blanco, Pepita Ofélia és Hősmagyar.
Vázlatos leírásuk itt
A pályázat két lépcsőből áll: 1: vázlatkészítés, 2: kidolgozás.
1. VÁZLATKÉSZÍTÉS
Az első lépcsőben külön lehet pályázni forgatókönyvötlettel és figuravázlattal.
1a: Forgatókönyvírók: A figurákhoz megadott témák vagy motívumok egyike alapján maximum 300 szavas összefoglalót kérünk.
1b: Rajzolók: A figurákhoz vázlattervet kérünk, amely legalább az alábbiakból áll: arc, teljes alak, álló helyzetben, teljes alak, mozgásban.
Fontos: A nevek és a leírások dacára egyik figura sem kifejezetten karikatúraszerű, a “realista” rajzokat részesítjük előnyben.
Az első lépcső beküldési határideje: 2005. január 16. vasárnap, éjfél.
A zsűri a határidőt követő öt napon belül kiválaszt minden figurához maximum 3 forgatókönyvötletet és maximum 3 vázlattervet, ezek vehetnek részt a második lépcsőben.
Az eredmény közzététele 2005. január 23. vasárnap történik meg. A második lépcső másnap kezdődik.
2. KIDOLGOZÁS
A második lépcsőben a továbbjutott forgatókönyvírók és a rajzolók külön is pályázhatnak, illetve közösen is benyújthatnak anyagot.
A második feladat:
2a: Forgatókönyvírók: Vázlat kidolgozása 4 újságoldal terjedelemben. Az újságoldal mérete lehet akár “comic book” (14,5 x 23,5 cm), akár “album” (19 x 26 cm). Egy oldalt részletes kidolgozása, egy alapértelemben maximum négyszer három kockát tartalmazó rácson. Az egyes kockák fölött opcionális egysoros leírás a kocka tartalmáról, a kockában pedig a figurák szövege (“buborékok”). A buborék az adott kocka felületének maximum egy harmadát fedheti le. A további oldalakhoz rövid összefoglaló készítése.
2b: Rajzolók: Valamelyik továbbjutott forgatókönyv alapján minimum egy, három kockából álló képsor kidolgozása, szöveg nélkül, buborékok helyének a jelölésével.
2c: Forgatókönyvíró-rajzoló párosok: a fenti két feladat kombinálása.
A második lépcső határideje: 2005. február 5. vasárnap, éjfél.
A zsűri a határidőt követő nyolc napon belül hirdet eredményt, nyilvános sajtóértekezlet keretében, amelynek a pontos időpontját a www.kepregeny.net honlapon teszi közzé, illetve valamennyi pályázót elektronikus levélben értesíti.
A pályázat nyerteseit felkérjük a teljes történetek elkészítésére, amelyeket a magazin első számától kezdve folyamatosan közlünk. Ennek a határidejét az érintettekkel egyeztetjük.
A ZSŰRI TAGJAI:
Barna Imre, író és műfordító
Bayer Antal, képregény-fordító, a Míves Céh kiadó szerkesztője, a zsűri szóvivője
Egyed László, festőművész és grafikus
Fekete Imre, grafikus és képregény-készítő
Láng István, a Kretén magazin szerkesztője
Németh Vladimír, a Comicsinvest.hu internetes képregénybolt vezetője
Schubert Gusztáv, filmkritikus, a Filmvilág főszerkesztő-helyettese
Mind a szöveges dokumentumokat, mind a képanyagokat a kep-paly@chello.hu címre kell küldeni elektronikus úton, a szövegeket lehetőleg Microsoft Word formátumban, a képeket JPG, GIF vagy TIF formátumban.
A figurákkal kapcsolatos jogokat a pályázat időtartama alatt Bayer Antal gyakorolja. A pályázat befejeztével a kiadó megállapodik Bayer Antallal és a pályázaton nyertes grafikusokkal a szerzői jogok átvételéről, megváltásáról vagy megosztásáról. A történetek szerzői jogai az alkotókat illetik meg, kivéve, ha azokat véglegesen átadják a kiadónak vagy egy harmadik személynek. Újabb, a pályázat során kidolgozott képregény-figurákat szerepeltető történetek közléséhez és kiadásához a szerzői jog tulajdonosának az engedélye szükséges. A magazinban a kiadó és a szerzők által kötött megállapodásnak megfelelően fog szerepelni a copyright.
A magazin kiadója az elkészült, közlésre elfogadott műveket vásárolja meg. A felkínált összegben előzetesen állapodik meg a nyertesekkel annak a függvényében, hogy csak egyszeri közlésre vásárolja meg a mű közlési jogát, vagy az eredeti művet veszi meg.
Az első fordulóban benyújtott vázlatokat a zsűri bizalmasan kezeli, nem adja át senkinek sem betekintésre. Azokat, amelyeket nem juttat tovább a második fordulóba, valamennyi zsűritag véglegesen törli a saját gépéről.
A vázlatterveket és a második fordulóban kidolgozott képregény-oldalakat folyamatosan az egyes fordulók határideje lejártával feltöltésre kerülnek a www.kepregeny.net szerverére, ahol lehetőséget nyílik hozzászólásokra is. A hozzászólásokat a zsűri elolvassa és mérlegeli, de ez döntésében semmire sem kötelezi.
A zsűri szóvivője, Bayer Antal gyűjti össze a felmerülő kérdéseket a
kep-palyKUKACchello.hu címen, és továbbítja azokat a szakmai zsűri megfelelő tagjának.