A Mammuttető sikeres startja után – a még mindig fennálló járványveszély miatt az egészségügyi előírásokat a legnagyobb gondossággal betartva – a Westend Drive-In Cinema is szeretettel várja majd az autósokon túl a gyalogosan érkezőket is. Ugyan hamarosan újranyithatnak a mozik, a Budapest Rooftop Cinema csapata szeretné, ha az autó nélkül közlekedők is kihasználhatnák az egyedülálló lehetőséget, hogy a Westend Drive-In Cinema hatalmas vásznán élvezhessék kedvenc filmjeiket.

Immár nem csupán az előre beparkolt MOL LIMO-kból, de akár otthonról hozott (1200 forintos jegyáron) vagy a rendezvény szervezői által a helyszínen felállított székekből (1600 forintos jegyáron) is élvezhetik az érdeklődők az olyan kultikus alkotásokat, mint a Nyomd, bébi, nyomd, a Wonder Woman vagy az 1975-os Cápa.

Mammuttető (fotó: Soós Bertalan)

A Mamuttetőn is változatos műsor vár a mozizni vágyókra. Június 28-án 2017 talán egyik legnagyobb sikerfilmjét, a Timothée Chalamet és Armie Hammer főszereplésével készült Szólíts a nevedent tekinthetik meg a filmrajongók, kedden pedig a szervezők egy igazi csemegével kedveskednek a mozgókép szerelmesei számára, akik ezúttal eredeti nyelven és fekete-fehérben tekinthetik meg a 92. Oscar-gálán filmtörténelmet író Élősködőket.

A teljes program megtalálható a Budapest Rooftop Cinema web- és Facebook-oldalán, jegyek a www.cooltix.hu oldalán elérhetők. Az elmúlt hetekben az egészségügyi dolgozók, rendőrök, mentősök, tűzoltók még az átlagosnál is többet tettek az emberekért, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy vetítésenként mind a Westend Drive-In Cinemában, mind a Budapest Rooftop Cinema – Mammuttetőn is 5 jegyet ingyen biztosítanak a számukra. A kedvezményes helyekre a vetítés előtti napon 18 óráig emailben lehet regisztrálni az info@budapestrooftopcinema.hu címen.

Forrás: BRC / Borító: Westend Drive-In Cinema (Fotó: Soós Bertalan)