Amikor az egó eltűnik

Herner Dánieltől, a Filmworks producerétől megtudtuk, hogy a cég elsősorban színházi projekteken dolgozik (színház.tv), de mellette Oláh László Olivér Szipál Márton-dokuját és a Színház és Filmművészeti Egyetemen harmadéves vágó, Papp Szilvia Ha(gy) című kisfilmjét, valamint Kolmann András rendezésében illetve Gothár Márton vágó részvételével egy siklóernyős alkotást is igyekszik tető alá hozni.

Oláh László Olivér a hazai fotózás egyik kiemelkedő alakjáról, Szipál Mártonról forgat dokumentumfilmet, Fényképész munkacímen. A Filmworks és Szipál ismeretsége részben a véletlennek köszönhető, mert a színházi filmesek és a világhírű fotós irodája épp szemközt volt egymással a Falk Miksa utcában.

A Fényképész
A rendezőt Szipál izgalmas, fordulatos élete mellett annak élet-és munkafilozófiája is megragadta. A filmben alapvetően az életrajzi elemek mellett láthatjuk majd az idős fotográfust munka közben, majd elmagyarázza, hogy mit miért tesz, és ezalatt rengeteg történetet is mesél. A filmből kiderül, hogy az Amerikába került és ott repülőtisztként századosi rangban szolgáló Szipálból miként lett fotós, és az is hogy miért jött vissza, miért vonzza őt Budapest.

Az idén februárban kezdődött munka során 30-40 órányi anyagot rögzített Oláh csapata, és digitálisan feldolgozták Szipál Márton fotóarchívumát is, amelynek darabjai szintén láthatóak lesznek a filmben. Kérdés még a körülbelül 40-50 perces dokumentumfilmmel kapcsolatban, hogy készül-e majd belőle egy hozzávetőlegesen kétperces részekből álló művészfotós oktatósorozta.

A rendező a fiatal generáció tagjaival kapcsolatot kereső és tartó idős fotográfus munkájában is tapasztalható életfelfogását szintén hangsúlyosan szeretné bemutatni a filmen. A színes kellékek ellenére nem egy harsány, saját akaratát, stílusát másokra erőltető alkotóval fogunk találkozni, hanem a modell legjobb formáját megmutató művésszel, aki ennek érdekében teljesen háttérbe szorítja saját egóját.

Párkapcsolati dilemmák és extrém légakrobatika

Papp Szilvia 6-7 perces alkotásának forgatása hamarosan, még augusztusban kezdődik, a főszerepben két krétakörös színész, Péterfy Bori és Nagy Zsolt. A Ha(gy)-ban egy párkapcsolatban meglévő választási lehetőségek villannak fel, amelyeket a rendező saját és ismerősi körében tapasztalt élmények alapján írt, három másik alkotótársának segítségével: Csepeli Eszter operatőrrel, Zomborácz Virág és Széphelyi Júlia dramaturggal. A Film lényegében kétmillió forintból készül, ebből egymilliót biztosított gyártásra az MMK és a maradékot a SZFE, a Filmworks, valamint a Krétakör adja. Ez a mozi a szemle mellett a Duna Tv-ben is látható lesz majd.

Papp másik folyamatban lévő munkája a  társadalomkritikai élű Alá-fölé harmónia című 1-2 perces animációs film, amely NKA támogatással jön. Papp Szilvia emellett nemrég fejezte be Péterfy Bori következő klipjének, az Ópium-nak a vágását, amelyet Merényi Dávid rendezett.

Gothár Márton
Gothár Márton vágóként vesz részt Kolmann András University of Acro című dokumentumfilmjében, amely ugyancsak a Filmworks-nél készül. Gothár tavaly az Átalakulások-Tanulmányok című igen intenzív nézői reakciókat kiváltó 36 perces munkáját láthatta a szemleközönség. A most 45 percesre tervezett alkotás az akrobatikus figurákat bemutató siklóernyősök világába vezeti a közönséget, a rendező pedig nemrég készített újabb felvételeket a filmhez, és a tervek szerint másfél hónap múlva elkészülnek. A bemutatóra Genfben és egy kanadai fesztiválon kerül sor, amely egyben a siklóernyősök fóruma is. Mindenesetre az University of Acro úgy készült, hogy a siklóernyőzés akrobatikus ágában nemigen járatos néző számárra is érdekes legyen.

Az első két alkotás várhatóan novemberre elkészül, így azok ott lehetnek a következő Filmszemlén, utóbbi esetében még gondolkodnak a szemlés nevezésen az alkotók.