A 24 éves Antallt ifj. Vidnyánszky Attila, míg az 58 éves énjét Seress Zoltán formálja meg a 2022. január közepéig tartó felvételek során, amelyek jeleneteit közel 40 budapesti és főváros közeli helyszínen rögzítik 70 színész és több mint 200 statiszta közreműködésével.

Történelmi pillanatokat élt át Magyarország 1990. októberében. A benzinár drasztikus megemelése miatt a létbizonytalanságtól tartó személy- és árufuvarozók országszerte lezárták az utakat, hidakat. A fővárost szinte nem lehetett megközelíteni, Budapesten egyedül a metró közlekedett. A közlekedési káosz, rövid idő alatt gazdasági és társadalmi krízisbe torkolt, amit az alig öt hónapja hivatalba lépett kormány képtelennek tűnt kezelni. A betegségével küzdő, frissen műtött miniszterelnök, Antall József, aki 1956-ban az elnyomó hatalom ellen harcolt, azzal szembesül, hogy most ő lett a „nép ellensége”, és ellene lázadnak.

A taxisblokád 1990-ben / fotó: Gyöngyössy Péter

A Blokád alkotóinak - köztük Lajos Tamás producer, Köbli Norbert forgatókönyvíró és Tősér Ádám rendező - fantáziáját is ez a politikai csapdahelyzet ragadta meg leginkább, hogy a két, sűrű és vészterhes történelmi időszakot is megélő Antall József személyes történetén keresztül a rendszerváltás időszakát is átélhetővé, feldolgozhatóvá tegyék a nézők, köztük a legfiatalabbak számára is, amire magyar mozifilm eddig még nem vállalkozott.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő Blokád 48 naposra tervezett forgatása október 20-án kezdődött el, és a felvételek várhatóan 2022. január közepéig tartanak. A számos helyszínen és két idősíkban játszódó filmhez többek között Budapesten a Szabadság- és az Erzsébet-hídon, a Magyar Tudományos Akadémián, a Parlamentnél, a BM Kórházban, a Budaörsi laktanyában, Százhalombattán rögzítenek jeleneteket, illetve a Bem téren, ahol az 56-os forradalmi események pillanatait örökíti majd meg a kamera.

A taxisblokád 1990-ben / fotó: Gyöngyössy Péter

A film főszerepeit ifj. Vidnyánszky Attila és Seress Zoltán mellett, a köztársasági elnököt, Göncz Árpádot Gáspár Tibor, Antall József kezelőorvosát Szacsvay László, illetve a miniszterelnök feleségét Tóth Ildikó alakítja.

A Blokád producere Lajos Tamás, forgatókönyvét az Apró meséket, a Félvilágot és az Örök telet is jegyző Köbli Norbert írta. A rendezői feladatokat az idén szeptemberben bemutatott Kittenberger - Az utolsó vadászat alkotója, Tősér Ádám látja el, míg a film egyedi képi világáért a Hurok, A játszma és a Post Mortem operatőre, Nagy András felel. A díszlettervező Pataki Tamás, a jelmeztervező Kemenesi Tünde.

A címlapi képet Szvacsek Attila készítette a forgatáson.