Filmdiplomácia siker, hogy ezen az ülésen Bereczki Csabát, Magyarország Eurimages képviselőjét nyílt szavazást követően beválasztották a szervezet héttagú igazgatóságába, az úgynevezett Bureau-ba. Ez a testület készíti elő a határozatokat szavazásra az igazgatótanács felé, javaslatokat tesz az esetleges szabályzatmódosításokra, illetve hozza meg a végső döntéseket.

Az  Eurimages következő ülésére Budapesten kerül sor 2014. március 10-14. között. A pályázatok benyújtási határideje 2014. január 16. Fontos változás, hogy 2013 tavaszától kizárólag online lehet pályázni a koprodukciós, illetve a forgalmazási projektekkel. Az Eurimages titkársága újonnan felhívja minden érintett figyelmét, hogy az online pályáztatás miatt minden írott és képi segédanyagot, dokumentációt, story-boardot, fotókat, stb., ugyancsak online kell csatolni a pályázatokhoz. Kivételt képez természetesen a filmes anyagok DVD-én való küldése, tehát a korábbi filmek DVD-jét továbbra is postai úton várják.