A fődíjat - kétmillió forintot - Szabó Máté kapta Magyar rapszódia című animációs filmjéért. Farkas Péter Gábornak A küldemény című filmetűdjéért egymillió forintot ítéltek oda. A harmadik helyezett - ötszázezer forintos díjjal - Tamás Iván lett, ő a La Campanella című animációs filmmel indult.
A pályázatot március végén írták ki, a beadási határidő október 10. volt, az államtitkárság nem jelölt meg műfaji kötöttségeket. A megmérettetésre negyvenegyen jelentkeztek Magyarországról és a határon túlról. Pályáztak gyerekek és felnőttek, amatőrök és profik, általános iskolák, filmgyártó cégek, televíziós társaságok és még egy börtön is. A beadott filmek stílusa, műfaja széles skálán mozgott: volt közöttük szubjektív filmetűd, tárgyilagos dokumentumfilm és animációs film is.
Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott eredményhirdetést követően levetítették a három díjnyertes alkotást, majd a Párizsban élő rendező, Kele Judit - a Duna Televízió és az Arte csatorna koprodukciójában készült - ApocaLiszt című filmjét, amelyet az államtitkárság anyagilag támogatott.
A film három főszereplője két Párizsban élő zongoraművész, a magyar Krausz Adrienne és a litván Muza Rubackyté, valamint az amerikai szoprán, Wendy Waller - mondta Kele Judit az MTI-nek. A filmet balett-jelenet is színezi: Aglaia Mucha táncol a Szerelmi álmok című noktürn ciklusra, amelyet Krausz Adrienne ad elő.
A történet egy Lisztet ábrázoló festmény előtt indul, azzal a jóslattal, amelyet a visszaemlékezések szerint Liszt édesanyjának mondott egy cigánylány: ha a szüléskor üstökös száguld át az égen, a gyermek zseni lesz - részletezte a rendező.
A film nagyobb részt francia és olasz helyszíneken forgott, például Madame de Maintenon - XIV. Lajos ágyasa, később titkos felesége - Loire-völgyi kastélyában. A festmények, levelek és a zenei illusztrációk a különböző korszakokat szakaszolják - fejtette ki a rendező.
"Az életemet nem megírni, hanem elképzelni kell" - válaszolta Liszt, ha arra bíztatták, írja meg önéletrajzát. De sok levél és naplórészlet, esszék sora maradt fenn, amelyekből kibontakozhatnak az őt jellemző hatalmas ellentmondások. Mint Kele Judit kiemelte, csodagyerek volt, az első sztár, zongoravirtuóz és áldozatkész tanár, teoretikus és a szalonok kedvence, vonzó férfi és buzgó keresztény.
A díjazott kisfilmek a késöbbeikben a Duna Televízióban és a Daazo.com kisfilmes honlapon lesznek megtekinthetők.