Az Inkubátor Programra a diplomás, de első egészestés filmet moziban még be nem mutatott rendezők, illetve azok az alkotók jelentkezhettek, akik rövidfilmjükkel már szerepeltek nemzetközi filmfesztiválokon. Idén először olyan pályázók is jelentkezhettek, akik Magyarországon országos televízióban bemutatott alkotást jegyeznek. Az új hangok felfedezéséért, a fiatal filmesek első egész estés mozifilmjeinek támogatására indított kezdeményezés osztatlan siker a pályakezdő filmesek között.

A legtöbb pályázat a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Budapesti Metropolitan Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem diplomásaitól érkezett. Az Inkubátor Program népszerűségéről tanúskodik az is, hogy Edinburgh-ban, Kolozsváron, Londonban, New Yorkban és Újvidéken végzett fiatal magyar filmesek is voltak a jelentkezők között.

Összesen 60 pályázat érkezett be a Filmalaphoz, melyek közül a szakmai előzsűri - Kovács István, Bergendy Péter, Csuja László filmrendezők, Ugrin Julianna producer és Zabezsinszkij Éva forgatókönyvíró - 10 filmtervet választott ki. A kiválasztott projektek 2 millió forint értékű forgatókönyv-fejlesztési támogatásban részesülnek.

Az Inkubátor Program 2020 döntősei:

Baranyi Benő: Zanox
Brauner Máté: A Fehér Sas Páholya
Csicskár Dávid: Vélemény
Csoma Sándor: Magasságok és mélységek
Kapronczai Erika: AfterEgo
Miklós Ádám: Mélypont érzés
Moldovai Katalin: Total Eclipse
Szabó Mátyás: Kukkoló
Szeleczki Rozália: Hothouse
Szentpéteri Áron: A királyfi

A forgatókönyvek elkészítésére novembertől 5 hónap áll az alkotók rendelkezésére. Tavasszal a döntősök prezentációs, azaz "pitch fórumon” mérettetnek meg a szakmai közönség előtt. A felkészülést a Filmalap Fast Forward Programja keretében szervezett workshopok segítik. A 10 filmterv közül szakmai zsűri és a meghívott szakmai közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választja ki az 5 nyertes filmtervet.

A nyertes filmek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 67 millió, a dokumentumfilmeknél 24 millió, az animációs filmeknél pedig 87 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program. A fiatal alkotóknak a Filmalap a filmkészítés során az anyagi támogatás mellett szakmai támogatást is nyújt.

Szép csendben (Vertigo)

A 2015-ben életre hívott Inkubátor Program keretében a Filmalap már 19 elsőfilmet támogatott, köztük Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotását, melynek világpremierje a cannes-i fesztiválon volt és elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI rangos díját. Csuja László Virágvölgy című road movie-ját többek között a Karlovy Vary filmfesztiválon díjazták. Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje a locarnói premierjét követően világszerte nagy siker volt.

Már látható a mozikban Hartung Attila FOMO című filmje, mely az első magyar mozifilm kifejezetten a Z generációról. Novemberben lesz a hazai mozibemutatója Nagy Zoltán Szép csendben című drámájának, mely egy ifjúsági zenekar kulisszái mögé enged bepillantást.

címlapkép: FOMO (Mozinet)