A filmnapok ötlete onnan fakadt, hogy Bölcske ritka adottságokkal rendelkezik. Egyik büszkesége a Rákóczi Filmszínház, ilyen típusú moziból csak nagyon kevés maradt fenn az országban. Már önmagában kuriózum, hogy egy 2568 főt számláló településen van még mozi.

Hazánk egyetlen, egész évben működő falusi mozijában ketten dolgoznak teljes munkaidőben azon, hogy az apró filmszínház biztos pont maradjon a település és a környék életében” - olvasható a WMN riportjában. A falu másik nevezetessége a Szent András Kastély, ez a két hely képezi a filmnapok fő helyszíneit.

Június 11. és 14. között hazai és külföldi alkotásokkal, alkotókkal, közönségtalálkozókkal, kísérő rendezvényekkel, zenével, kiállítással várják a látogatókat. A rendezvény csütörtök este a Nouvelle Vague - Az új hullám vetítésével indul, pénteken többek között vetítik Koltai Lajos nemzetközi sztárokkal forgatott filmjét, az Estét, amelyet pódiumbeszélgetés követ a rendezővel. A teljes program itt érhető el.

A belépés a programokra díjtalan, de a korlátozott férőhelyek miatt regisztráció szükséges.