A legjobb Magyar Élőszereplős Rövidfilm (300 ezer forintos pénzdíjjal) díját a Diamond Beauty (rendező: Korom Anna) nyerte. „A zsűrire, amely egyhangúlag hozta meg döntését, mély benyomást tett a film merész, mégis érzékeny megközelítése, a vizuálisan lenyűgöző történetvezetés és a főszereplő, Nyertes Zsuzsa erős alakítása” – indokolta meg választását a zsűri.

A legjobb színészi alakítás díját Ionescu Raul, az egyik idei Friss Csillag adta át Nagy Zsoltnak Az utca másik vége (r.: Nagy Kálmán) című filmben nyújtott alakításáért. A legjobb női színész Vetlényi Lili lett, a Felfáztam c. filmben, amelyet Beleznai Márk rendezett.

Felfáztam

Elismerő oklevelet kapott a Tavasz (rendező: Roszik Fruzsina). A legígéretesebb 30 év alatti rendező díját (300 ezer forintos pénzdíjjal) Varga Gábor, a Cicaharc c. film rendezője nyerte meg. A Legjobb Magyar Animációs Film (300 ezer forintos pénzdíjjal) az Apád (rendező: Kühnel Szabó Anita) lett.

A diákzsűri díját a Harmadnap (r. Török Marcell) kapta. „Legszívesebben öt filmnek adtuk volna a diákzsűri díjat, de ezt sajnos nem lehetett, viszont mindenképpen ki szeretnénk emelni a Marcangot, Az utca másik végén-t és a Cipők és patákat, amelyek nagyon megragadtak minket. Végül azért erre a filmre esett a választásunk, mert hiába egy hete láttuk, nem hagyott minket nyugodni, folyamatosan a fejünkben volt, rengeteget beszéltünk róla, és még valószínűleg nagyon sokat tudnánk” – indokolta választását a zsűri.

Apád

A Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének különdíját a Cipők és paták című film nyerte (r. Traub Viktória). A Berger Studios által felajánlott díj: VFX/főcímkészítés egymillió forint értékben. A Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének legjobb kisfilmnek járó díját a Diamond Beautynak, Korom Anna alkotásának ítélték.

 
A Balázs Béla Rövidfilmíró Pályázat díjai

A Pitchfórum mellett idén másodszor a kisfilmes forgatókönyvek fejlesztése is hangsúlyos szerepet kapott: a Balázs Béla Rövidfilmíró Pályázat és Workshopot a Friss Hús szervezői hagyományteremtő szándékkal új forgatókönyvíró tehetségek felkutatását és projektjeik fejlesztését tűzték ki célul. A nyertesek Bódi Zoltán: Ahová születni kell, illetve Gergely Zoltán: Csodálatos fasírt című projektjei.


A X. Friss Pitch díjai

A zsűri 200 ezer forinttal járó különdíját Vas Marianna Mirhó című filmterve kapta, amely a zsűri szerint „remek alaphelyzetből indulva bont ki egy titokzatos világot, amelyben nagy tér nyílik a színészi játéknak és a vizuális megfogalmazásnak”.

Idén a Midatlantic Films jóvoltából egy újabb különdíjjal gazdagodott a Friss Pitch: a felajánlott különdíj az Artikel gödöllői berendezés- és kellékraktárának ingyenes használatát biztosítja. Ezt a díjat Dubinyák Réka Szeplőtelen című filmterve nyerte. Ugyanennek a projektnek ítélték a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete zsűrijének díját, a KRAFT Rental által felajánlott, eszközbérlésre fordítható egymillió forintos keretösszeget, amely a zsűri szerint „érzékeny témájú pitch, amely személyes érintettségtől áthatott, egyéni hangvétellel filmre fogalmazott megvalósítást ígér.”

A Friss Hús Pitch Lovas Nándor-díját, azaz a fődíjat Hárshegyi Vivien Margareth című pitche nyerte. „Az animációs film nyelvi sajátosságait egyéni látásmóddal használja ki, s így a pitch alapján reménykedhetünk egy személyes indíttatású, ötletesen és mívesen kidolgozott rövidfilmben” – fogalmazott a zsűri.

A 2024-es Friss Hús díjazottjai:

Magyar versenyfilmek:

  • Legjobb magyar élőszereplős film – Korom Anna: Diamond Beauty
  • Legjobb magyar animációs film – Kühnel Szabó Anita: Apád
  • Legjobb női színész – Vetlényi Lili (Felfáztam)
  • Legjobb férfi színész – Nagy Zsolt (Az utca másik vége)
  • Legígéretesebb 30 év alatti rendező – Varga Gábor (Cicaharc)
  • Különdíj – Roszik Fruzsina: Tavasz
  • Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének díja – Korom Anna: Diamond Beauty
  • Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének különdíja – Traub Viktória: Cipők és paták
  • Diákzsűri díja – Török Marcell: Harmadnap

Nemzetközi versenyfilmek:

  • A legjobb nemzetközi rövidfilm – Arnas Balčiūnas: Through Gloom
  • Különdíjak – Guillermo García López: Even Though It's Night, Nienke Deutz: The Miracle
  • Közönségdíjak
  • Queer Dreams – Jesús Martínez: The Dinner
  • @Midnight – Paul Diggler: Sincopat
  • Weirdcore – Stephen Vuillemin: A Kind of Testament
  • Műfajra magyar! – Sztepanov Márkó: Préda
  • Nemzetközi dokumentumfilm – Jakab Edit: Szarvasbőgés
  • Nemzetközi rövidfilm – Heta Jäälinoja: Nun or Never!
  • Pitchfórum:
  • Lovas Nándor-díj a pitchfórum legjobb filmötletéért – Hárshegyi Vivien: Margareth
  • A pitchfórum zsűrijének elismerő oklevele – Vas Marianna: Mirhó
  • Artikel ReStore különdíja – Dubinyák Réka: Szeplőtelen
  • Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének különdíja – Dubinyák Réka: Szeplőtelen
  • A Balázs Béla Forgatókönyvíró Pályázat díjazottjai: Bódi Zoltán: Ahová születni kell, Gergely Zoltán: Csodálatos fasírt
Forrás: Friss Hús / Címlapkép: Korom Anna a díjátadón / Fotó: Friss Hús