A fesztivál nyitófilmje a szervezők szerint nagyon megérintette a közönséget, amely az interneten és a helyszínen található szavazólapokon adhatta le a voksát a rendezvény leginkább kedvelt alkotására. A második helyen Sergio Castellitto olasz rendező Fortunata című alkotása végzett, míg a közönség véleménye szerint a filmfesztivál harmadik legjobb filmje Mundruczó Kornél menekülő szír fiúról szóló, Jupiter holdja című drámája volt.

Palicson a magyar filmek válogatásában bemutatták Vranik Roland Az állampolgár című alkotását, Sopsits Árpád A martfűi rém című játékfilmjét, Kostyál Márk kelet-európai westernjét, a Kojotot, Török Ferenc legújabb rendezését, az 1945-öt, Muhi András Pires dokumentumfilmjét, a Magyar csapat - "... még 50 perc..." című alkotást, valamint a vajdasági színészekkel, és vajdasági rendezővel készült az Álom hava című drámát.

Sofia Exarchou: Park

A nemzetközi zsűri döntése alapján a legjobb filmnek járó Arany torony-díjat a görög-lengyel koprodukcióban készült Park című alkotás érdemelte ki. A film az athéni olimpiai faluban játszódik, tíz évvel a sportesemény után. A felnőtté válást bemutató műben egy kamaszokból álló csapat a romok között megrendezi a saját, furcsa és időnként kegyetlen olimpiai játékát. Az indoklás szerint Sofia Exarchou filmjét azért díjazták, mert reálisan mutatja be a fiatalok életét egy széteső világban. A legjobb rendezőnek járó Palicsi tornyot Helene Hegemann német rendező kapta az Axolotl Overkill című alkotásért. A film a Parkhoz hasonlóan egy felnövéstörténet, de ez egy család kapcsolatain keresztül mutatja be a főszereplő kamaszlány lélekfejlődését.

A zsűri különdíját a figyelmes és jól építkező narratíváért Igor Bezinovic horvát rendező Kratki izlet (Rövid kirándulás) című filmjének ítélték oda. A fesztiválon tizenegy kategóriájában mintegy nyolcvan filmet mutattak be a rendezvény egy hete alatt - a versenyfilmek Szerbiából, Franciaországból, Oroszországból, Németországból, Lengyelországból, Olaszországból, Magyarországról, Romániából és Horvátországból érkeztek.

Forrás: MTI / Fotó: Palicsi Filmfesztivál Facebook