Filmhu: Ki indította el a projektet, honnan jött a BÚÉK ötlete?

Kálmán Mátyás és Halász Júlia: Az ötlet már régóta a fiókban hevert. Ketten indítottuk el a kezdeményezést, akkor, amikor Berlinben éltünk ösztöndíjjal. Először csak a barátainkat kértük meg, hogy forgassanak, utána a barátaink barátait, végül közzétettünk egy teljesen nyílt felhívást is. A cél kezdettől fogva az volt, hogy a szilvesztert, mint apropót használjuk arra, hogy a különböző társadalmi csoportok, karakterek valamilyen módon egymás mellé tehetővé váljanak.

Filmhu: Milyen más közösségi filmekről tudtatok, amikor nekiálltatok a szervezésnek?

K.M. & H.J.: Régóta igyekszünk nyomon követni az olyan nemzetközi újmédiás projekteket, amelyek valamilyen módon bevonják a közönséget a tartalomgyártásba. Természetesen ismertük a két legnagyobb példát, a Life In A Day-t, a 24h Berlin-t és még több interaktív projektet, amiknek nem lett lineáris végeredménye. Sejtettük, hogy nálunk nem lesz meg az a kritikus tömeg, mint a Life in a Day esetében, ezért adta magát, hogy fiatal filmesekből álló forgató csoportokat szervezzünk, akik egy-egy karaktert követnek végig.

Filmhu: Hány felvétel érkezett be végül?

K.M. & H.J.: 800 file, ami körülbelül 40 óra, több mint 300 résztvevőtől. Ezen kívül a profi stábok még bő 50 óra anyagot hoztak, tehát összesen körülbelül 100 óra anyagból dolgoztunk.

Filmhu: Minden beküldőtől került be részlet?

K.M. & H.J.: Természetesen nem. Rengeteget kísérleteztünk a vágással és nagyon sok olyan jelenetet hagytunk ki, ami közel állt a szívünkhöz. Be kellett látnunk, hogy nem lehet akármilyen töredékes egy mozifilm szerkezete, és bár sok esetben a helyszínek és a karakterek sokfélesége miatt lesz különleges atmoszférája a filmnek, nézőként fontos az is, hogy legyenek visszatérő karakterek, történetszálak is.