Tisztelt Filmkészítők, Producerek, Rendezők!

Amint nyilván Önök is tudják, az európai filmkészítésben, finanszírozási modellekben több helyütt is használnak produceri, rendezői, vagy összetett kreditrendszert.

Megítélésem szerint az átláthatóságot, kiszámíthatóságot szolgálná, s közös érdekeinket segítené, ha a Mozgókép Közalapítvány működésébe is be  tudnánk illeszteni egy, a szakma által kidolgozott és elfogadott, összetett kreditrendszert.

Meggyőződésem, hogy egy ilyen rendszer bevezetése az új, rövidesen hivatalba lépő Kuratórium első lépései között kell, hogy legyen.

Tisztelettel felkérem tehát Önöket, ha egyetértenek egy ilyen szisztéma kidolgozásával, látnak átvételre megfontolandó külhoni példákat, s ötleteikkel, észrevételeikkel segíteni kívánják a Mozgókép Közalapítvány megújulását, egy átfogó kreditrendszerre vonatkozó vagy a részleteket érintő javaslataikat juttassák el az MMK Tiktárságára, erzsebet.toth@mmka.hu email cimre, 2010. március 1-ig.

A javaslatok beérkezte után természetesen szeretném, ha gyors és szakszerű szakmai párbeszéd kezdődne a bevezetés előtt.

Segitségüket és szakértelmüket előre is nagyon köszönöm,

Üdvözlettel:

Kőrösi Zoltán