Különdíj Moldoványi Ferencnek
Nagy sikert aratott Kijevben az Another Planet/Másik bolygó, Moldoványi Ferenc kreatív dokumentumfilmje a március 26 - április 1. között megrendezett 7. Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztivál – Dokumentumfilm Napok versenyprogramjában. A több kontinensen forgatott alkotás a rangos emberi jogi szervezet, az Ukrán Helsinki Emberi Jogi Unió különdíját nyerte el Kijevben. A 23 ukrán szervezetet tömörítő Unió a tematikus kijevi seregszemle alapítója. A nemzetközi koprodukcióban készült Another Planet/Másik bolygó című alkotást 2008 óta 43 ország 58 filmfesztiválja hívta meg válogatásába és eddig 18 elismerésben részesült.
Moldoványi Ferenc: Másik bolygó
Nemzetközi köztévés konferencia a Magyar Televízióban
A Magyar Televízió látja vendégül május 8-12. között az 1978 óta minden évben más országban megrendezett nemzetközi közszolgálati televíziós konferenciát, az INPUT-ot Budapesten. A nagy múltú szakmai találkozó vetítéssorozat és vitafórum is egyben, a közszolgálatról szóló friss és értelmes párbeszéd helye. Öt kontinens hatvan országának körülbelül ezer televíziósa találkozik minden májusban, hogy végignézze és megvitassa az elmúlt év legkiválóbb köztelevíziós műsorait. A nemzeti illetve a műfajok arányára vonatkozó kvótákat figyelembe véve hat magyar alkotást nevezett be az előválogatásra az INPUT magyarországi nemzeti koordinátora, dr. Sipos Pál. A dramatikus alkotások közül az MTV-vel koprodukcióban készült Levegőt venni és az Utolsó idők, a dokumentarista munkák közül a Néma bölcsők és a Visszajátszás, a tévéműsorok közül pedig a Szósz?! és a Szabadlábon Zalában szerepelt az előválogatáson.
Bodzsár Márk Levegőt venni című tévéfilmje az INPUT-on előválogatásán
Pálfi György a Filmtett-Duna Műhely alkotótáborban
Megszületett a 9. Filmtett-Duna Műhely alkotótábor csoportvezetői listája, amelyet idén augusztus 4. és 14. között tartanak Homoródfürdőn. A rendezőcsoport élén Pálfi György fog állni – aki idén harmadszor vesz részt a táborban –, a forgatókönyvírók munkáját pedig Ruttkay Zsófia igazgatja. Szintén visszatérő táborlakó az erdélyi rendező-operatőr Bálint Arthur, aki az operatőri munka csínját-bínját mutatja majd be csoportjának. A színészek csoportvezetője Pálffy Tibor sepsiszentgyörgyi színművész lesz, az animációs csoport vezetését pedig Patrovits Tamás animációsfilm-rendező, illusztrátor, az ASIFA Hungary elnöke vállalta. A vágást Czakó Judit kétszeres Arany Olló díjas vágó irányítja, a hangfelvételt és -utómunkát pedig Várhegyi Rudolf és Vadon Zoltán. A gyártásvezető-felvételvezető-produceri csoport élén hagyományosan Durst György producer fog állni, csoportvezető társával még folynak az egyeztetések. A hagyományokhoz híven a táborban a filmről való írást is tanulni lehet: a filmkritikus csoportot Margitházi Beja, a Fimtett egyik alapítója, valamint Varga Balázs fogja irányítani – mindketten filmesztéták és egyetemi tanárok. Mindannyiukról részletes adatlap található a Filmtett – Erdélyi Filmes Portálon. A jelentkezési határidő április 22., részvételidíj-kedvezmény igénylése esetén április 15.