Filmhu: Hol voltál amikor megtudtad, hogy utazol a filmeddel Berlinbe?
Lovrity Anna Kata: Otthon. Reggel volt, még aludtam, és Füli (a MOME rektora) telefoncsörgésére ébredtem, ő közölte az örömhírt.
Filmhu: Kinek mondtad el először, hogy bejutottál?
L.A.K.: A barátomnak, őt viszont én ébresztettem ezzel.
Forrás: MOME
Filmhu: Hogyan fejeznéd ki a filmedet három szóban?
L.A.K.: Sárga, vörös, fehér.
Filmhu: Mesélnél egy kicsit a történetéről? Honnan jött az ötlet?
L.A.K.: Egy fiatal tigrislány bundája pirossá változik a vulkáni kigőzölgések hatására, és így magára vonja az idősebb és nagyobb fehér hímtigris figyelmét, aki közeledni kezd felé. Ezeket a jeleket a lány nem tudja értelmezni és összezavarodik a másik viselkedésétől. A hím egyre agresszívabb és erőszakosabb, így a lány nem tud megmenekülni előle a szigeten, a hímtigris pedig elkapja. Amikor magához tér, felmászik a vulkán tetejére, ahol beleiszik a forró lávába, ezzel párhuzamosan felfedezi saját erejét és akaratát, így túl tud lépni az őt ért megrázkódtatásokon.
Szerettem volna egy olyan filmet készíteni, ahol a naiva szerepkör nézőpontja érvényesül, és megkérdőjelezni azt, hogy aki erősebb és hatalmasabb, annak az akarata mindenkinek jó, továbbá kihangsúlyozni, hogy testi és szellemi érés nem mindig jár együtt.
.jpg)
Filmhu: Az állatvilág, a dzsungel és a testi vonzalom is megjelent egy korábbi kisfilmedben, a Passionpantherben. Tekinthető a Vulkánsziget folytatásnak?
L.A.K.: A Passionpanther egy kis iskolai feladatbol nőtte ki magát gag-filmmé, tehát tartalmilag semmiképp sem nevezném folytatásnak a Vulkánszigetet. Viszont nagyon élveztem megalkotni a dzsungel atmoszféráját, furcsa formájú leveleket rajzolni, ráadásul időközben magam is eljutottam egy „tanulmányútra” az esőerdőbe. Hihetetlen tapasztalat volt, csupán a táj érzelmileg annyira felkavart és megindított, hogy szerettem volna ezt az érzést visszaadni a diplomafilmemben, így maradtam ebben a környezetben. De a következő filmem biztosan nem a dzsungelben fog játszódni, hanem Dél-Olaszországban.
Filmhu: A korábbi munkáidban gyakran alkalmaztál stoptrükköt és rajzolt animációt is. Most milyen technikát használtál? Melyiket kedveled a legjobban?
L.A.K.: A Vulkánsziget digitális rajzanimáció, úgy éreztem, bizonyos finomságokat, rezdüléseket pontosabban tudok rajzban megmutatni. A stop motiont és a rajzanimációt is nagyon élvezem csinálni, mind szellemileg, mind fizikailag üdítő váltogatni a két technikát, nem tudnék választani közülük.
Filmhu: A mesés dzsungelvilág mellett komoly és aktuális témával foglalkozik a filmed, a nők elnyomása, agresszív férfiak és a nemi erőszak is felmerül. Mit gondolsz erről?
L.A.K.: Amikor a filmet 2015 nyarán elkezdtem írni talán még nem volt ennyire a diskurzus része a szexuális zaklatás. Viszont a barátaimnak és nekem is sok olyan tapasztalatunk volt, amiből egyérteművé vált, hogy érdemes erről beszélni. Fontos lenne, hogy akit ért már hasonló inzultus, az ne érezze azt, hogy egyedül kell megbirkóznia egy ilyen élménnyel, hiszen nem a naivitás a szégyen, hanem az, amikor az erős visszaél a másik tapasztalatlanságával és gyengeségével. Mindenképp szeretném kihangsúlyozni, hogy a film nem általában a férfiak és nők viszonyáról vagy az egész társadalomról szól, hanem egy speciális helyzetet ábrázolok, amely akár más felállásban is megtörténhet.
Filmhu: A hangot Lukács Peti, a vágást Czakó Judit csinálta, akik szinte minden MOME-s kisfilmbe besegítenek. Milyen volt velük dolgozni?
L.A.K.: A vágás, a hang design és a zene (Szabó Bálint) őrült fontosak minden filmben. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen tapasztalt alkotókkal dolgozhattam együtt, így nagyon gördülékeny volt a munka. Szuper érzés amikor pár szóból megértitek egymást, és az alkotótársak is pontosan tudják, mire van szüksége a filmednek ahhoz, hogy a rendezői koncepció megvalósuljon.
A filmet múlt héten mutatták be a Berlinale Generations programjában.
