A film különleges nyelvi és képi párhuzamok mentén építkezik, amik közül a leghangsúlyosabb az emberek és állatok közti kapcsolat. A testi és lelki szabadságot elhozó szarvasok és a kivégzésre kárhoztatott tehenek testesítik meg az üzem dolgozóit, akik maguk is állati szabályok és ösztönök szerint élnek. Nagy Ervin fedeztetésre váró bikaként vonul végig a nőstény csordák között, a nagyszájú dolgozó halványkék lovakkal álmodik, Mácsai Pál nyomozása után bélszínben kéri a hálapénzt, de még az idős takarítónőnek is folyton a párzáson jár az esze.
Minden munkás ebben a zárt karámban él, minden itt történik, egyedül a főhősök tapasztalják meg a falon és tudaton kívüli szabadságot: éjszakánként a patakból isznak, leveleket esznek, és az erdő neszeire figyelnek. Borbély Alexandra és Morcsányi Géza (élete első filmszerepében) nagyszerűen jelenítik meg defektes karakterüket: Mária enyhe autizmusa lehetett volna zavaró és monoton, Morcsányi tapasztalatlansága miatt pedig hiteltelen, de a két színész végig természetes és őszinte marad, az utolsó pillanatig izgulunk értük.
A nyers valóság és a misztikum keveredése önmagában is izgalmas alap, a film ereje azonban mindenekelőtt az érzelmek fokozásában és az apró gesztusokban rejlik. A gallér igazítása, az elejtett toll, az ujjdobolás, a hátrasimított haj - mind olyan pillanatok, amelyektől a szereplők hús-vér embernek tetszenek. A képek mellett egyenértékűek a neszek és zörejek is: Herbai Máté operatőri munkáját Lukács Péter (Symphony no. 42; LOVE) hangjai keltik életre. A szeretet, az érintés és a társ után való vágyakozás is ezektől a pontosan kidolgozott részletektől válik valódivá, ami után jó érzéssel távozunk a moziból.
Elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy bár négy napja érkeztünk a fesztiválra, egy film sem volt még ránk olyan hatással, mint Enyedi Ildikó nagyjátékfilmes nagy visszatérése. Reméljük, hogy a Paul Verhoevenék is így gondolják majd, amikor az Arany Medvék sorsáról döntenek.
