Domokos János 2015-ös Túlélés vagy népszolgálat? Mikó Imre és a Securitate című filmje az alkalmazkodásról, a rendszerrel való együttélésről szól. A film középpontjában egy tehetséges erdélyi politikus és értelmiségi, Mikó Imre áll. Mikó mindig is az erdélyi magyar közösség egyik érték-meghatározó személyiségének számított, akiről kiderült, hogy jelentett a szocialista rendszerben.

A filmet elkészítését 2012-ben a Magyar Média Mecenatúra támogatta. Utoljára a 2. Magyar Filmhéten volt látható, így a film kapcsán Domokos Jánossal is készítettünk egy rövid interjút. A vetítés után Mikó Imre tevékenységeiről lesz kerekasztal beszélgetés: a személyes motivációin át, a tudatos politikai döntésein keresztül szeretnék megfejteni a jelentések okát. A beszélgető partnerek Szász Zoltán és Stefano Bottoni történészek, és Deák-Sárosi László filmesztéta.

A MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének, illetve a MaNDA közös filmklubjának célja, hogy új megvilágításba helyezzen dokumentumfilmeket, archív híradós felvételeket és játékfilmeket is, kerekasztal beszélgetéssel kiegészítve a vetítést. A Cilo Filmklubról a 10 legjobb budapesti filmklub összeállításunkban írtunk korábban.

A filmklub időpontja március 24. 18:00, helyszíne a Barabás Villa.