A Nisi Masa európai fiatalfilmes szervezet idén ötödik alkalommal hirdette meg forgatókönyvíró-pályázatát, „Turisták” címmel. Tizenhét országból több mint 400-an pályáztak az egyes tagszervezetekhez, ezek közül küldte tovább minden ország a legjobbnak ítélt munkákat. A zsűri ezúttal Helsinkiben gyűlt össze, ahol kiválasztásra került a három nyertes forgatókönyv.
A döntés értelmében a három legjobb forgatókönyv között szerepel a magyar pályázó, Csukor Sonja munkája, Éjszakai turizmus címmel. A két további díjazott: Grégory Lecoqc Belgiumból és Mateusz Subieta Lengyelországból.
Minhárom nyertes könyv 5000 euró díjazásban részesül, amelyet a szerzőknek teljes egészében a film megvalósítására kell felhasználniuk; továbbá – a tizenkét legjobb pályázóval együtt – részt vehetnek a European Short Pitch elnevezésű forgatókönyvíró-workshopon, amely a Clermont Ferrand-i Nemzetközi Rövidfilmfesztivál keretében kerül megrendezésre.
Külön öröm, hogy immáron a másodszor találhatunk magyar pályázót a győztesek között, ugyanis az első Nisi Masa Forgatókönyvíró-Pályázatot 2001-ben Tóth Barnabás Vonaton című munkája nyerte.