Kapcsolódó anyagok

A Bencium Grafikai Stúdiónak már volt „külhoni kalandja”. A Csernák testvérpár egy klippel szerepel Dánia első DVD Audióján más nemzetközi művészekkel egyetemben. A munkamegosztás szerint Bence a grafikai, Boldizsár a videós feladatokat vállalja magára. "A filmezés, bár formailag tényleg hobbi, nagyon fontos az életemben, tulajdonképpen az összes szabadidőmet ennek szentelem, és remélem egyre több időt foglalkozhatok vele. Jelenleg VJ-zek, és több összművészeti projektben vagyok benne. Többek között Ladjánszki Mártával és a Woabbit zenekarral, valamint a Mustbeat DJivel vannak közös dolgaink" - részletezte jelenlegi munkáit Csernák Boldizsár. A Disco tavaly februárban forgott le két nap alatt. Mint azt Csernák Boldizsár elárulta, a rövidfilm annyira now budget, hogy az ezer forintos kazetta árát nem számolva, gyakorlatilag nulla forintba került. A magyarázat egyszerű: mindenki szívességből és/vagy lelkesedésből dolgozott, a kamerát kölcsön kapták, a vágófelszerelések adottak voltak. Szükség volt egy egyszerű miniDV kamerára és egy Apple G4-esre.

A filmben egy férfi menekülésének lehetünk tanúi, aminek oka ismeretlen. Láthatólag rosszul van, és ez a rosszullét lelki eredetű, amin futással próbál enyhíteni. Az alapkoncepció szerint a városi bonyolult miliőből egyre letisztultabb környezetbe jut, a nyugtalanságból a nyugalomba. Az alkotó szerint ez némelyest változott a vágás során, hiszen nem is annyira a történeten volt a hangsúly, mint inkább a helyszíneken, amelyek eleve meghatározták az irányt. A jeleneteket a csepeli gyártelepen északi vasúti összekötő hídon rögzítették, mindezt számítógéppel turbózták fel igazi „industriálra”. A film eredetileg jogdíjas zenére „komponálódott” Nick címen, s ez a változat nyert a Great Lakes Független Filmfesztiválon elektronika kategóriában. Ezt vágta át Csernák Boldizsár Szőke Dávid és Vermes Dávid zenéjére. Az új verziót küldték a Mediawave-re, ahova végül nem jutott be, valamint Amerikába, ahol a bárki által ingyenesen használható független filmes portálra,az www.undergroundfilm.org-ra került fel. Az ott szereplő 1074 film közül választotta ki a világ vezető mozi-reklámmal és marketinggel foglalkozó cége, a Screenvision, azt a nyolcat, amiket Amerika legismertebb és legkiterjedtebb mozi láncai vetítenek majd. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy az alkotók ebből pénzt nem látnak, de Csernák Boldizsár szerint nem az anyagi, hanem az erkölcsi elismerés számít.

Disco 
 
Rendezte: Csernák Bence és Csernák Boldizsár

Operatőr: Csernák Bence és Csernák Boldizár

Vágó: Csernák Boldizsár

Szereplő: Nicholas Zimmerman

Zene: Szőke Dávid és Vermes Dávid  
Hossz: 02:47
Formátum: miniDV