A diákfilm kategória győztesének 2005 óta adják át a Sparks Kft. Panavision különdíját, amit Zsigmond Vilmos alapított a jövő generációinak támogatására. Az 50 ezer amerikai dollár értékű Panavision filmes kameracsomagot idén a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettesének, Vecsernyés Jánosnak mesterszakos tanítványa, Hámory Csaba érdemelte ki. Az operatőr szakos hallgató Derzsi Mátyás – Koltai Lajos mesterszakos diákjának – Az út végén című filmjében nyújtott operatőri teljesítményéért ítélte neki a fődíjat a zsűri. Az SZFE diákja emellett egy 2,5 millió forint értékű utómunka különdíjat is átvehetett az NFI Filmlabortól.

Tévéfilm kategóriában Balázs István Balázs nyert Paczolay Béla Pacsirta című filmjének fényképezéséért, míg a kisjátékfilm kategóriában Kovács Ákos Magunk maradtunk című filmjének operatőre Juhász Viktor győzte meg leginkább a zsűrit. A játékfilm kategóriában Tiszeker Dániel Nagykarácsony című alkotásának operatőre, Pataki Ádám kapta meg a Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Díjat.

A dokumentumfilm kategória fődíját Borbás Barna és Réti László A koronatanú című filmjének operatőre, Szalai Márk nyerte el, amíg a természetfilm kategóriában a Múlt és jelen: Vizeink az ember kezében rendező-operatőrét, Fehér Zoltánt választották a legjobbnak.

Balázs István Balázs operatőr, Kisari Zalán és Haumann Máté a Pacsirta forgatásán (Fotó: Gordon Eszter)

Kovács László-Zsigmond Vilmos Életműdíjjal tisztelegtek a szervezők Gurbán Miklós és Szabados Tamás munkásságai előtt, Simon József fővilágosítót pedig Bojkovszky Béla-díjban részesítették. Az utóbbi díj egyben a 20. századi magyar filmgyártás kiemelkedő fénymesterének állít emléket, hiszen Bojkovszky Béla nevéhez több, mint száz film kötődik, emellett pedig több generáción át oktatta a magyar filmeseket. Marafkó Bálint fővilágosító és Schwindl Endre operatőr munkásságait HSC gyűrűkkel ismerték el a szervezők, hiszen a szakemberek az elmúlt években nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy megfelelőképpen felkészült utánpótlása legyen a filmes szakmának.

Ezek mellett Szakmai nagydíjban részesült az ARRI Rental. A német vállalkozás százéves tudását, több mint egy évtizede tudja kamatoztatni a magyar filmgyártás és filmoktatás területein, amelyeknek kiemelkedő támogatást is nyújtanak egyaránt. A díjat Káel Csaba filmügyi kormánybiztos és Koltai Lajos, a Nemzet Művésze adták át a német cégnek. Ezen alkalomból a rendezvény résztvevői ízelítőt is kaphattak az ARRI új eszközparkjának kínálatából.

Címlap: Pacsirta (Fotó: Gordon Eszter) / Forrás: Cinematographer Awards