A Még egy nap élet című alkotás nyerte az idei Anilogue-on az egészestés animációk versenyét, a zsűri indoklása szerint „a dokumentarista jellegű, hiteles ábrázolásmód és a drámai kifejező erejű, fikciós elemek magasszintű ötvözéséért, valamint a kiemelkedő vizuális és filmnyelvi megoldások alkalmazásáért”. A film az 1975 és 2002 közt zajló angolai polgárháború borzalmait tárja elénk, mely a becslések szerint félmillió halálos áldozatot követelt. A film lengyel, spanyol, német, belga és magyar koprodukcióban jött létre, így a budapesti Puppetworks animációs filmstúdió is részt vett a film elkészítésében.

Hegyi Olivér: Take me please

Idén 30 rövidfilm versenyzett. A rövidfilmek versenyében az Ambrus Ferenc producer, Pedro Rivero spanyol és Veljko Popovic horvát rendező alkotta zsűri döntötte el, hogy a dán Martina Scarpelli Egg című filmje kapta a Best of Anilogue-Cartoon Network Díját, mely 2000 euróval jár. Ambrus Ferenc Hegyi Olivér Take Me Please című alkotását részesítette külön elismerésben, Pedro Rivero David Doutel és Vasco Sá Agouro című rövidfilmjét méltatta, Veljko Popovic különdiját pedig Igor Grubic How Steel was Tempered című alkotása érdemelte ki, míg a közönségdíjat Lucréce Andreae Grandpa Walrus című munkája kapta.

Az ötnapos fesztiválon 14 egész estés filmet és 300 új rövid animációt láthatott a közönség. Az Anilogue fókuszában idén – az Adriai hullám vetítéssorozat keretében – Olaszország, Horvátország és Szlovénia álltak. A fesztivál vendége volt az animációs világ egyik legnagyobb mestere, a Kirikou figuráját megalkotó Michel Ocelot és a Candide című magyar alkotás francia zeneszerzője, Benjamin Efrati is.

Forrás: Anilogue / Borítókép: Még egy nap élet