Két magyar filmet is vetítenek a kenyai fővárosban, Nairobiban csütörtökön kezdődő és május 29-ig tartó Európai Filmfesztiválon: Goda Krisztina Szabadság, szerelem és Almási Tamás Puskás Hungary című alkotását – tudatta a Kultúra.hu. A Nairobiban 20. alkalommal rendezik meg az európai filmek fesztiválját. Az Európai Unió támogatásával létrejött, idén több mint kéthetes mustrán a szervezők 15 európai ország filmterméséből válogattak. A programban összesen 38 alkotást vetítenek az európai film elmúlt néhány évének terméséből.

 

puskas_500

Puskás Hungary


A Holnapelőttet díjazát Cambridge-ben

Az 5. Nemzetközi Cambridge Super 8 Filmfesztiválon a legjobb öt alkotás között díjazták Villányi Dániel Holnapelőtt című kisfilmjét. Az Ubrankovics Júlia főszereplésével készült alkotás egy nyári nap történetét mutatja be, amely egyszerre része egy lezáruló és egy kezdődő életnek.


Nézd meg Villányi Dániel nyertes kisfilmjét!


Fikciós- és dokumentumfilm a költészet napjára a neten

A költészet napjára alkalmából nagyszabású dokumentumfilm készült versmob 0411 címmel. Az alkotásban 44 kortárs magyar költővel beszélgettek az alkotók vers helyéről és szerepéről, ma 2011-ben. A filmben a készítők azt szerették volna bebizonyítani, hogy a vers vagány művészeti ág. A későbbiekben vers születésének forrásvidékéről már színészek segítségével tudósítottak egy fikciós kisfilm keretében. A két alkotás egy hónappal ezelőtt került a versmob.hu oldalra, eddig 10.000 néző látta.