Ami 2023-ban filmes fronton a Barbenheimer-jelenség volt, az a zenei szférában Taylor Swift lett. Világszerte rajongók milliói kezdtek áradozni a közösségi médiában a The Eras Tourról, külső szemmel szinte érthetetlen mértékű hype-ot generálva az énekesnő idei turnéja köré. A „Swiftie”-k persze pontosan tudják és hangoztatják, miért különleges ez az egész, vagyis miért annyira, hogy egy olyan popkulturális fenomén süljön ki a koncertsorozatból, amilyenné ez vált. Nekik nem kell bemutatni a részleteket, főképp őket veszi célba a mozis lehetőség, de mindenki másnak is szinte elkerülhetetlen volt, hogy legalább egyszer ne fusson bele Taylor Swiftbe idén a közösségi médiában. De mégis, pontosan mi ez az őrület?

A The Eras Tour Taylor karrierjének legnagyobb koncertturnéja, amely idén márciustól jövő novemberig 5 kontinensen 146 fellépést fed le, mind különböző stadionokban. A cím természetesen arra utal, hogy ezzel pályafutása összes eddigi korszakának és albumának emléket állít – picit több, mint 3 órába belezsúfolva 44 dalt, 10 felvonásban, melyek mind 1-1 lemezt szimbolizálnak.

A koncertfilm vágott verzió, de így is 165 percben dokumentálja az augusztus eleji három fellépést, amelyet Swift a tavalyi Super Bowl helyszínén, az egykori lóversenypálya helyén felépült SoFi Stadiumban tartott Inglewoodban, Los Angeles vonzáskörzetében. A látványos showt a rajongókon kívül a kritikusok is éltették, az október közepi Észak-Amerikai mozibemutatónak 37 millió dolláros nyitónapi bevételt jósolnak az eladások. A rendező az a Sam Wrench, aki korábban Billie Eillish O2-es koncertjét is dirigálta, melyet szintén láthattak a hazai nézők nagyvásznon.  

 

A film létrejötte önmagában egy fantasztikus történet, ugyanis eredetileg bár minden nagy hollywoodi stúdióval folytattak tárgyalásokat, azok az író-, és színészsztrájk alatt rendre visszautasították a felkérést, így Swift producerként maga vette kezébe az irányítást és megkerülve a stúdiórendszert, közvetlenül mozihálózatoknál és a sztrájktól független filmforgalmazóknál kezdett házalni, mígnem sikerrel járt. Hatásának jelentősége abból is leszűrhető, hogy miután a tárgyalások végeztével kitűzték a premiert, az ahhoz közel eső filmekből több is új dátumot kapott. Ténylegesen menekültek előle!  

A turné mellé folyamatosan jöttek a bővített és újravett kiadású lemezmegjelenések, valamint új klipek is. Producerként Swift a film vágásába is beleszólt, lényegében ő felügyelte, hogy melyik dalok kerüljenek bele, így személyes kedvencei mellett bizonyára a rajongók favoritjai mind részét képezik majd a játékidőnek. A „Swiftmánia” kulturális hatása a gazdaságra és a politikára is kiterjedt, tényleg egy különleges eseményt adva a világnak.  

Ahogy a koncertekre, úgy valószínűsíthetően a vetítésekre is hamar elfogynak majd a jegyek, így a legnagyobb rajongók legyenek résen. A The Eras Tour koncertfilm felirat nélkül országszerte november 3-tól lesz látható, limitált ideig.

Forrás: Pannónia Entertainment
Címlapkép: Miss Americana