A Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk március 28-án jelenik meg a mozikban. Az egyik legsikeresebb magyar gyerekfilm-sorozat hatodik része, a korábbi mozifilmekhez hasonlóan, elsősorban a 2-6 éves gyerekeket szólítja meg. Az idén 20 éves sorozatból készült mozifilm ezúttal is 13 részes meseválogatás, 13 új kaland a régi, jól ismert szereplőkkel, és néhány vadonatúj karakterrel.

A sorozat két főszereplője: Bogyó a csigafiú és Babóca a katicalány. Barátaikkal, a közel 100 egyénített kis állatszereplővel minden epizódban felfedezik környezetüket, az erdők, mezők és vizek világát. Eközben sok mindent megtanulnak egymásról, a közösségről és saját magukról is. A korábbi évadok epizódjaihoz hasonlóan a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk is csupa olyan mesét tartalmaz, amely a korosztály tagjai számára ismerős élményekre, kihívásokra, érzésekre épül.

A mesék nélkülöznek minden öncélú erőszakot, szándékuk szerint „szépre-jóra” tanítanak, a legkisebbek számára is jól követhetőek, könnyen befogadhatóak. A nézőket megerősítik a problémák empatikus, kreatív és közösségi megoldásában. A mesékben közös motívumként nagy hangsúlyt kap az együttérzés, a figyelem, a folyamatos törekvés mások kívánságainak, vágyainak teljesítésére. A szereplők számára az jelenti a legnagyobb örömöt, ha egymásnak is örömet tudnak szerezni.

A mozifilm Bogyó és Babóca 13 emlékezetes közös kalandját eleveníti fel, például a bagolyfiókák születését és a Barlangi Pók balesetét. Azt is megtudhatjuk, hogy mi történt a Csillaglány hárfájával és miért lett Ugrinak rövidebb a haja. A magyarországi gyerekközönség körében jól ismert karakterek mellett ezúttal is feltűnnek új szereplők: a Rézbogár, aki a harangok és csengők mestere, Borz Ottó, aki egy piros frizbit ajándékoz barátjának, Mókus Regőnek, valamint az Ezerlábú, akit távoli rokona, a Százlábú meghív magához almaszüretre.

Az epizódok a következő sorrendben követik egymást: Ugri haja, Csengettyűk, Alfonz világgá megy, Bagolyfiókák, A hárfa húrja, Vendel és a titok, A Barlangi pók lába, A Búcsú, Ezerlábú, Mókus Regő frizbije, Pihe hercegnő lesz, Cseppkővár, Naprendszer.

 

Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk 13 részes, ötperces epizódokból álló animációs mozifilm. Első sorban a bölcsődés és óvodás korosztálynak szól, korhatár nélkül megtekinthető, így a legkisebbek számára első moziélménynek is kiváló. A kisgyerek közönség számára könnyen azonosítható formák, tiszta színek és az egész alakos karaktereket mutató kompozíciók alkalmazása segíti a legfiatalabb nézőket abban, hogy folyamatosan követni tudják a cselekményt. Ugyancsak a kisgyermekek életkori, filmnézési sajátosságainak figyelembevételével a mozik a szokásosnál alacsonyabb hangerővel vetítik a filmet, a moziteremben pedig nincs teljes sötétség.

A meseszereplők hangját ezúttal is Pogány Judit, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész kölcsönzi, aki nem kevesebb mint száz karaktert szólaltat meg egyedi hangon. A rajzfilm zenéjéért és hangzásvilágáért ismét Szabó Tibor, a gyerekdalairól ismert zeneszerző és előadóművész felel. A film rendezőpárosa Fazakas Kinga és M. Tóth Géza, készült a KEDD Animációs Stúdióban.