Szimler Bálint első fikciós nagyjátékfilmjét a második hétvégén 10.701 néző látta, amivel felül tudta múlni a saját első hétvégi eredményét. A független produkcióként, számos producer összefogásában megvalósult filmet eddig összesen 26.708 néző választotta.

A Fekete pont történetében a Berlinből hazaköltözött tízéves Palkó (Paul Mátis) csodálkozva szemléli egy átlagos magyar iskola mindennapjait. Egyedül Juci néni (Mészöly Anna), a pályakezdő tanárnő érti őt meg igazán, aki szintén elszenvedője a házmester-kultúrában megragadt intézményi rendszernek.

A film az A-kategóriás seregszemlén, a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon az első- és másodfilmes alkotók munkáit versenyeztető szekcióban vetítették először a nyár végén, ahol több díjat nyert: a zsűri az alkotást különdíjjal (Special Mention) jutalmazta, Mészöly Anna elnyerte a legjobb színészi alakításnak járó díjat, valamint Szimler Bálint a független kritikusoktól a legjobb rendezésnek járó Boccalino d'Oro díjat vehette át.

A Fekete pont továbbra is széles körben látható lesz a magyar mozikban, a harmadik hetében 58 mozi vetíti majd. A filmből a digitális kópia mellett közösségi segítséggel 35mm-es kópia is készült, ezt a változatot legközelebb csütörtökön és vasárnap vetíti az Uránia Nemzeti Filmszínház. A Fekete pont forgalmazója a Mozinet.

Ha a szolidaritás tantárgy lenne, biztosan megbuknánk belőle

Szimler Bálint első nagyjátékfilmje a hazai poroszos oktatási rendszer hétköznapi kudarcain keresztül mutat rá azokra a beidegződésekre és komplexusokra, amik össztársadalmi szinten is nehezítik az életünket. A Fekete pont az iskolai mindennapok fájóan ismerős, keserédesen nosztalgikus képeivel a közös gondolkodás és az empátia fontossága mellett érvel.

Forrás: Mozinet