A Cinemon Stúdió már a megjelenés előtt elhatározta, hogy belevág a dalcsokor megfilmesítésébe, ami nemcsak Magyarországon, de nemzetközi viszonylatban is hiánypótló vállalkozás, hiszen hosszú évek óta nem készült a 3-8 éves korosztálynak animációs mű. Nagy szerencsére a legfontosabb helyekről támogatták a filmet és ezáltal az ötletet, filmes oldalról a Magyar Mozgókép Közalapítvány, a kultúra oldaláról a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, valamint a gyerekek érdekében eljáró Minisztérium, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium. Ez az összetétel nem lényegtelen, ha figyelembe vesszük azt, hogy milyen szépen lefedi a kulturális, mind a gyerek, mind pedig a filmes területet. Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a végeredmény 100 %-ban magyar produktum, ami ma egyedülálló Magyarországon a gyerekeknek szóló filmek esetében.

A munkafolyamat során 20 dal került megfilmesítésre, két év alatt.
Egy dal egy történetet mesél el. Megvalósításában az alkotók nagy figyelmet szenteltek a célkorosztály, az óvodások szellemiségének. Egyértelmű formák, cselekvések, lassabb tempó teszik számukra élvezhetővé a filmet.
A dalok remek alapanyagot adtak ehhez, hiszen lassú visszatérő refrénekkel gazdagított egységek, ritmusosak, amelyet már az egészen kicsi gyermekek is boldogan befogadnak, követnek.

A végeredmény bájos és kellemes történetek fűzérévé állt össze, szemnek és szívnek egyaránt jóleső, hiszen teljesen erőszakmentes, egyetlen ám annál fontosabb célja van: a felhőtlen szórakoztatás. Úgy gondoljuk ennek fontosságát nem kell külön hangsúlyoznunk, hiszen ez a korosztály a legérzékenyebb, s mindnyájunk közös felelőssége, hogy milyen vizuális ingereknek tesszük ki őket.

Fontosnak tartjuk megemlíteni még, hogy ¬- mint az a daloskönyvben is olvasható- ezek a jelmezek házilag elkészíthető vidám ruhaköltemények, amelyek nem csak gazdagítják a gyerekek és szüleik fantáziáját, hanem bíztatást is adnak a szülőknek, gyerekeknek, hogy saját kezüket, képzeletüket használva, milyen csodákat képesek maguk is teremteni. Az elgondolás épít a kisgyermekes családok közös kreativitására: az együtt elkészített jelmezek arra is alkalmat nyújtanak, hogy játék keretében tanítsuk meg gyerekeinket a kisebb örömök elsajátítására is. Maga a tény, hogy ők maguk is részt vettek saját átalakulásukban, nagyobb varázst kölcsönözhet az amúgy is bájos megjelenésüknek, amikor a közönség előtt mutathatják meg „másik” arcukat.

A család, az otthon ereje megjelenik szinte az összes dalban egészen finom és egyszerű módon: szülők, nagyszülők segédkeznek az előkészületekben, meleg házikó ad otthont a mulatságnak, és felnőtt zenészek emelik az esemény hangulatát.