A cseh rendező halálhírér a felesége, Olga Menzelova jelentette be Facebookon: „Szeretett Jiřinkónk, a bátrak között is a legbátrabb, tegnap este az otthonunkban a karjaimban hagytad el a földi világunkat. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy elkísérhetellek az utolsó utadon. […] Jiřinko, minden egyes napért köszönetet mondok, amit veled tölthettem. Mindegyik rendkívüli volt. Az utolsó három nehéz évet is köszönöm.” 2017-ben többórás fejműtétet hajtottak végre a rendezőn, ami után egy ideig mesterséges kómában tartották.

Menzel a prágai Művészeti Főiskola filmművészeti szakán végzett 1962-ben, később a  cseh új hullám meghatározó alakjává vált. Az egyik leghíresebb műve, a Bohumil Hrabal könyvéből készült Szigorúan ellenőrzött vonatok megkapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat 1968-ban. Az 1969-es Pacsirták cérnaszálon című filmjét Arany Medvével jutalmazták Berlinben. 1981-ben készült el Sörgyári capriccio című filmje, amelyet Magyarországon is nagy sikerrel vetítettek, és sokak kedvencévé vált.  Az 1985-ös Az én kis falumat Oscarra jelölték.

Az Őfelsége pincére voltam magyarországi bemutatója idején interjút készített vele a Filmhu, amelyben Hrabalhoz fűzödő kapcsolatáról is mesélt: "...amikor maga Hrabal évekkel ezelőtt felkínálta ezt az anyagot, visszautasítottam. Mert úgy gondoltam, hogy nem lehetek az egyetlen, aki feldolgozza a műveit, mert ugye hosszú ideig ez így volt."

Nagyjából 80 filmben és televíziós produkcióban tűnt fel színészként. Számos magyar rendezőhöz fűzte barátság, több Szabó István-filmben (Rokonok és Az ajtó) is játszott, továbbá Koltai Róbert, Böszörményi Géza, Maár Gyula és Simó Sándor rendezéseiben is feltűnt színészként. "Majdnem ugyanakkor születtünk, s mióta Budapesten rendezek színházi darabokat, szinte mindig együtt ünnepeljük a születésnapunkat. Egyszer megemlítette, hogy készül forgatni, s én ott helyben feltettem a pimasz kérdést: „És én milyen szerepet játszom a filmedben?” Egyértelműen provokáltam. Elgondolkozott, s adott egy szerepet" - mesélte el, hogyan került be Szabó István filmjébe.

2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetésben részesült, 2017-ban életműdíjat kapott a miskolci CineFesten.