Míg a nyolcvanas években számos gyerekfilm készült, az elmúlt harminc évben hatalmas űr tátong ezen a területen. Ezen szeretne változtatni a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál Pitch Fóruma, ahol a legfrissebb fiatal közönségnek szánt filmterveket mutatták be, és idén több mint 5 millió forint értékben osztottak díjakat az alkotóknak.

A Cinemira Pitch Fórum különlegessége, hogy kamaszok is bemutatják filmterveiket a felnőtt profi forgatókönyvírók, rendezők mellett. “Arra gondoltunk, milyen menő lenne, ha nem középkorú felnőttek, hanem kamaszok ötletei alapján készülne a következő filmsiker” – mondta Lakos Nóra, forgatókönyvíró-rendező, a Cinemira Filmfesztivál igazgatója.

Az ötlethez már több filmes cég is csatlakozott, így a SPARKS kamera- és lámpacsomaggal, az egyik legnagyobb magyar animációs cég, a Digic Stúdió szakmai konzultációval, és idén a Telekom is beállt hárommillió forintos különdíjjal segítve egy kamasz filmötletét. A díjat Gyulai Dorina Kora reggel című rövidfilmterve nyerte, amely arról szól, hogy egy kamaszlány hogyan küzd meg a szégyenérzettel, amelyet gerincferdülésére hordott fűzője miatt érez. "A zsűri teljes egyetértésben hozta meg a döntést, mert nagyon megérintett minket az a meglepő őszinteség, amellyel egy személyes problémáról beszél az alkotó” – mondta Bödör András, a Telekom márka- és kommunikációs stratégiai vezetője.

Bödör András és Gyulai Dorina / Fotó: Cinemira

A fiatalok versenyében a diákzsűri a 14 éves Záhonyi Miki Kinn a bárány, benn a farkas című rövidfilmtervének ítélte az Aranymókus-fődíjat. A krimi-drámában kamaszfiúk online nyomoznak, hogy leleplezzék az apát, aki gyanújuk szerint bántalmazza interneten megismert barátnőjüket. A szakmai zsűri Dolák-Saly Dorka A börtönrajzoló című kisjátékfilmtervét találta a legjobbnak, a közönség kedvence pedig Svetz Gabriella Wesley nagybácsi című, varázsló macskákról szóló animációs sorozatterve lett.

A felnőttek szekciójában a diákzsűri a 300.000 forinttal járó Aranymókus-díjat a Mágikus menyecskék című, 12-16 éveseknek szánt animációs sorozattervnek ítélte. A folklór- és fantasy-elemeket ötvöző történet kiindulópontja, hogy két lánytestvér szembesül azzal, hogy anyjuk új párja nem ember, hanem lidérc. A Digic különdíját ebben a szekcióban szintén ez a terv kapta.

A felnőttek pitch-eit értékelő szakmai zsűriben idén Romwalter Judit producer, a SPARKS ügyvezetője, Bakos Katalin, az NFI televíziós döntőbizottságának tagja, Nyikos László, a Derengő animációs stúdió vezetője, Svéd Péter, a Digic senior kreatív producere és Kollarik Tamás, az NFI televíziós döntőbizottságának tagja vett részt. Sárközi Betti A hős, akit csodálok című animációs rövidfilmtervét díjazták. A díjat átadó Kollarik Tamás elmondta, hogy "azt is tekintetbe vettük, hogy melyik alkotást segítheti legjobban a díj, akár abban is, hogy nemzetközi karriert fusson be."

Gelley Bálint a színpadon / Fotó: Cinemira

A közönségdíjat Gelley Bálint A Dunakanyar szelleme című egész estés animációs filmterve kapta. A SPARKS különdíját Márkus Renáta Falcolásom naplója című rövidfilmterve kapta, amelyben egy lány, aki öngyilkosságot követett el, megpróbálja visszafordítani a történteket. Romwalter Judit hangsúlyozta, hogy "ez egy olyan projekt, ami nagyon fontos témát boncolgat. Oda kell figyelnünk a fiatalokra és segítenünk, támogatnunk kell őket."

A Cinemira Filmfesztivál október 17-19. között várja a gyerekeket és családjaikat díjnyertes családi filmekkel és izgalmas, gyerekeknek szóló filmes programokkal a Marczibányi Téri Művelődési Központban, illetve a kamaszokat a Cinema City Mammut 1 moziban. A Pitch Fórum a Nemzeti Filmintézet támogatásával valósult meg.

Forrás: Cinemira / Címlapon: A Cinemira Pitchfórum győztesei