Az itt élő lelkek nagy része című film korábban a párizsi L'Europe autour de l'Europe filmfesztivál Prix Sauvage versenyprogramjában, a zsűri Special Mention kitüntetését kapta meg. A filmről ezt írtuk kritikánkban: „Az itt élő lelkek nagy része talányos, ambivalens, interpretációkra nyitott film, ami rejtvényfejtésre ösztönzi a nézőt, ezzel akár újra is nézeti magát, kultstátuszt követelve. Ez a 16 mm-re forgatott, vidéki helyszíneken játszódó szerzői film tökéletesen kompromisszummentes, klisét keresve sem találni benne, szokatlanul intenzív, tömény 90 perc, pláne nagy vásznon".

Beszélgettünk is a két író-rendezővel, akik így fogalmazták meg ars poeticájukat: „A szürrealista, dadaista filmeket kedveljük, amik elgondolkodtatnak, asszociációra ösztönöznek, szabadságot hagynak az agynak, és mi is azt szeretnénk, ha a filmjeink tágítanák, felszabadítanák a néző tudatát. Ha nézőként egy cselekményt nem kell rögtön összeraknunk fejben, hanem elengedhetjük magunkat, sokkal jobban szórakozunk. És végül úgyis összeáll a történet, kialakul egy összkép a közönségben."


A filmet a magyar közönség március 15. óta láthatja a hazai mozikban.