Szabó Csilla 2007-ben diplomázott Almási Tamás rendező-osztályában és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció szakán. Roadmovie című vizsgafilmjében Bánfalvi Eszter és Polgár Csaba autóztak át a Balaton-felvidéken (nézd meg a filmet!), Komoly dolgok című tévéfilmjében pedig kallódó tinik nyarát mutatta be. A film a 41. Magyar Filmszemlén jelentős szakmai és kritikait sikert ért el, többen a magyar Juno-nak titulálták közösségi portálokon, majd elnyerte az Országos Diákzsűri fődíját tévéfilm kategóriában, ám forgalmazót mégse talált, ezért az alkotók kísérletképpen három publikus vetítést tartanak a KINO-ban: február 11-én, 15-én és 26-án.

Szabó Csilla Komoly dolgok című első egész estés tévéfilmjét 2009 nyarán mindössze 12 nap alatt, minimális nagyságrendű anyagi háttérrel, támogatás nélkül forgatta. A film - melyben Gáspár Tibor és Terhes Sándor is jelentős mellékszereplők - példa nélküli kollégiális összefogás eredményeképpen jöhetett csak létre. (A filmhu beszámolója a forgatásról) "A sikeresen befejezett munka ellenére az alkotók nem gondolják, hogy ez a filmkészítési metódus követendő példa volna. A pénztelenség nem erény. A film nem ingyen volt, az alkotók lemondtak honoráiriumukról." - áll az alkotók által kiadott sajtóanyagban.

A Komoly dolgok a 41. Magyar Filmszemlén elnyerte az Országos Diákzsűri fődíját tévéfilm kategóriában, ami hatalmas szakmai elismerés jelentett a film alkotói számára. A forgalmazói tőke hiányában úgy döntöttek, mielőtt a film elkallódik, tartanak három publikus vetítést a KINO moziban kísérleti jelleggel. A nézőszámtól függ majd, sor kerül-e még további alkalmakra." (Akik esetleg a Diákzsűri díjkiosztója előtt tartott vetítésén látták már a filmet, azoknak jó hír lehet, hogy egy azóta újrafényelt, világosabb, jobb minőségű kópiát vetítenek majd a KINO-ban.)

komolydolgokpress_500

A film története:

Szonja, Gergő és Lambert a gimnáziumi évek óta elválaszthatatlan jóbarátok – talán mert mindhárman kilógnak egy kicsit a sorból. Augusztus van, egyikük sem utazik el sehova a nyári szünetre, együtt lógnak. Lassan telik a nyár és végül kibukik, piszlicsárénak tűnő zökkenőik mögött komolyabb problémák húzódnak. Gondjaikkal magukra maradnak, egyedül kell szembenézniük a felnőtt kor kegyetlen elvárásaival és kihívásaival. Egyedül kell meghozniuk döntéseiket és teljes, egyéni felelősséggel kell vállalniuk tetteik következményeit. Az igazi dráma nem a baráti kapcsolat felszakadásából, hanem a légüres terű, perspektíva nélküli jövőből fakad.

A Komoly dolgok előtt vetítik majd Szabó Csilla előző kisjátékfilmjét: a Tune a zene hatalmáról szól, és noha a nyolcperces kisfilm teljes hosszában megtekinthető az interneten, vásznon ritkán látni, így még különlegesebb a három vetítés. (Nézd meg a kisfilmet!)

A dokumentumfilm, a kisjátékfilm és a tévéfilm műfajában alkotó író-rendező filmes projektjei mellett fotografálással is foglalkozik, színházi rendezőként is alkot, február 12-én a Zabhegyezőből készült feldolgozását mutatja be a Tűzraktér, Holden Caulfield szerepében a Komoly dolgok Tóth Lambertje. (Bővebben az előadásról)

The catcher in the rye/Zabhegyező from Csilla Szabo on Vimeo.