A televízióban a múlt héten mutatták be Muhi András Pires új dokumentumfilmjét, a magyar futballválogatott elmúlt négy évének kulisszatitkairól is szóló Magyar csapat… „még 50 perc”-et. A bő egyórás film, melyet hosszabban is kiveséztünk, a televízió képernyője után mától a gyöngyvásznon is elérhető. A magyar válogatott csoportmérkőzéseinek napján az Örökmozgó Filmmúzeum tűzi műsorra Muhi filmjét, természetesen ügyelve arra, hogy a vetítés ne essen egybe a mérkőzések időpontjával. Ennek megfelelően tehát június 14-én, 18-án és 22-én tekinthető meg a film. A kezdési időpontokról az esemény Facebook oldalán tájékozódhatunk, a harmadik vetítés kapcsán viszont fontos kiemelni, hogy az eseményt követően a filmet rendező, szerkesztő és fényképező Muhi András Pires lesz a filmszínház vendége egy közönségtalálkozó erejéig.