Elkezdődtek a világhírű magyar festő, Munkácsy Mihály útját bemutató, európai koprodukcióban megvalósuló játékfilm előkészületei. A Magyarországon, Ausztriában, Franciaországban és az Egyesült Államokban játszódó film alapjául Dallos Sándor életrajzi regénye szolgál. A Fonyódi Tibor forgatókönyve (interjú) alapján, Káel Csaba rendezésében, a tervek szerint Zsigmond Vilmos fényképezésével készülő, 12 millió eurós költségvetésű alkotást a 2011-es forgatást követően 2012-ben láthatja majd a hazai és nemzetközi közönség. A film elkészültéig, mindazok, akik kíváncsiak a festő főhős talán legismertebb alkotásaira, a Krisztus-trilógiára, 2010. március 29. és október 30. között, hét hónapon keresztül megtekinthetik Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában.

 

munkacsy_asito_inas_500
Munkácsy Mihály: Ásító inas



Utcai filmműhely a Mediawave-en

Dömötör Tamás film- és színházi rendező irányításával négynapos utcai filmkészítő műhely indult hétfő délután a Savaria mozi mögötti árkád területén, aminek során saját történeteiket forgathatják le a vállalkozó kedvű alkotók. A műhelymunka során főleg saját történeteket várnak a szervezők, melyeket a Weöres Sándor Színház színészeinek – így mások mellett Szabados Mihály vagy Csonka Szilvia – szereplésével, valamint profi operatőrrel és vágóval készíthetnek el a jelentkezők. A forgatás helyszínéül a Savaria mozi mögött található Művészetek Árkádjának egy része szolgál, ahol színházi díszletekkel rendeznek be a jelenetekhez szükséges filmműtermet.

domotortamas_kulturahu_500
Dömötör Tamás (fotó: kultura.hu)



DVD-vel a VB-re


A Sony a közelgő foci világbajnokság egyik hivatalos támogatójaként nyereményjátékot indít a DVD-vásárlók körében: a nyertes ott lehet a június 11-én kezdődő DélAfrikai Köztársaságban megrendezésre kerülő VB nyitómeccsén. A Sony Pictures az InterCom által forgalomba hozott legnagyobb hollywoodi stúdiók filmjeit is bevonta az akcióba. Számos nagysikerű film DVD-változatát matricával látta el, hogy a május 25-ig tartó akció keretein belül egy szerencsés nyertes másodmagával VIP vendégként izgulhassa végig a VB egy meccsét.