Nagy Zsolt főszereplésével készül a 70-es évek Magyarországán játszódó romantikus vámpírtörténet, a Drakulics elvtárs. A Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága 449 millió forint támogatást szavazott meg az Isteni műszakkal feltűnt Bodzsár Márk mozifilmjének gyártására, a forgatás októberben kezdődik.
A Drakulics elvtárs egy 70-es években játszódó, romantikus vámpírtörténetet mesél el. A vámpír nyugatról látogat haza a kádár-kori Magyarországra, és rögtön az állambiztonság célkeresztjébe kerül. A titkosszolgálati megfigyelés során bontakozik ki a szerelem közte és a beszervezésével megbízott fiatal elvtársnő között. „A romantikus komédia kém- és vámpírfilmes elemeket vegyít, és olyan fénytörésben mutatja meg a Kádár-kort, amilyenben még soha nem láttuk.” – vallják az alkotók.
A film rendezője Bodzsár Márk, akinek az Isteni műszak után a Drakulics elvtárs lesz a második mozifilmje. A forgatókönyv megírásában Jakab Juli és Tasnádi István (utóbbival interjúnk itt olvasható) dramaturgként segítették. A végleges forgatókönyv a Filmalap szakmai és anyagi támogatásával készült. A producerek Pék Csaba és Tőzsér Attila, az operatőr Reich Dániel, a látványtervező Ágh Márton, a vágó Kovács Zoltán. Lugosi Béla, a harmincas évek hollywoodi sztárja után Nagy Zsolt lesz a következő magyar színész, aki vámpírt alakít a mozivásznon. A forgatás októberben kezdődik, és a tervek szerint a Drakulics elvtárs jövő ősszel kerül a mozikba.
November 21-én tartják meg a Nemzeti Filmintézet 10. Inkubátor pitchfórumának döntőjét, ahol tíz pályakezdő filmes fogja prezentálni az első egészestés (és egy rövid animációs) filmtervét. A következő két hétben az összes alkotót bemutatjuk.
November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciódráma. Dyga Zsombor valós eseményeken alapuló filmjének főbb szerepeit Jászberényi Gábor, Mészáros Blanka, Borovics Tamás, Hajmási Dávid, Dietz Gusztáv, Trokán Nóra, Ertl Zsombor és Stohl András alakítják.
A 22. Verzió Filmfesztivál idei szlogenje az "Együtt létezünk". November 11. és 19. között Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm-fesztiválja 11 szekcióban mutatja be újra a világ legaktuálisabb és legerősebb kreatív dokumentumfilmjeit.
Nemes Jeles László történelmi családkereső-trilógiájának záródarabja az apaság kérdését, az apai szerep ellentmondásosságát állítja a középpontba. Az Árva Velencében debütált, a magyar közönség először pedig a Cinfesten láthatta először.