Nagyszülőket és unokákat is várnak a Szerelempatak vetítésére
Hamarosan kezdődik a BIDF
Nagyszülőket és unokákat is várnak csütörtökön délelőtt Uránia Nemzeti Filmszínházba a Szerelempatak című dokumentumfilm ingyenes vetítésére, amelyet a hamarosan kezdődő budapesti nemzetközi dokumentumfilm fesztivál, a BIDF (Budapest International Documentary Festival) beharangozó rendezvényének szánnak a szervezők.
A második Budapest International Documentary Festival szeptember 23. és 27. között zajlik. A fesztivál egyik különlegessége, hogy idén az egyik szekció versenyfilmjeinek főszereplői mind idős emberek. Ezért döntöttek úgy a szervezők, hogy ráhangolódásként előre levetítik a 2013-ban készült Szerelempatak című, számos nemzetközi díjat nyert dokumentumfilmet, amelyben egy romániai magyar ajkú falu idős lakói beszélnek szerelemről és vágyakozásról. Az Urániában csütörtökön 11 órától megtekinthető filmet Sós Ágnes rendezte, aki a BIDF egyik alapító igazgatója.
A BIDF 36 alkotást felvonultató programjában négy magyar alkotás is szerepel. Skóciától Kongóig, Indiától Argentínáig, a világ minden részéről érkeztek filmek Budapestre - fogalmaztak a szervezők. A vetítések négy szekcióban zajlanak. A Nézz szembe a szüleiddel mezőnyben gyerek-szülő viszonyról szóló filmeket, köztük Hörcher Gábor Drifter című munkáját láthatja a közönség. A Nézz szembe az öregedéssel szekció az időseknek vágyaival, céljaival, terveivel foglalkozik. A Nézz szembe az elnyomással programban olyan emberekről esik szó, akik szeretnék egy kicsit jobbá tenni a világot. A Nézz szembe a sztereotípiákkal elnevezésű szekciót pedig a kirekesztéssel szembesülőknek szentelték a fesztivál programjának összeállítói.
A dokumentumfilmfesztivál helyszíne idén az Uránia Nemzeti Filmszínház. A részletes program megtalálható a mustra honlapján: http://bidf.hu/hu.
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.