Az Innovációs és Technológiai Minisztérium május végén nyújtotta be a törvényjavaslatot a parlamentnek, amelynek elfogadása esetén a Színház- és Filmművészeti Egyetem alapítványi formában működhet tovább. Az SZFE hallgatói amellett, hogy június 21-én az egyetem épülete elé meghírdetett demonstráción emeltek szót a tervezett modellváltás ellen, a múlt hét folyamán nyílt levelet jutattak el a minisztériumot vezető Palkovics Lászlóhoz, amelyben találkozót kértek tőle, valamint egyeztetésre hívtak több szakmai szervezetet is. 

A találkozóra szerda délután az Innovációs és Technológiai Minisztérium Szemere utcai épületében került sor. A Papageno helyszíni beszámolója szerint a minisztériumi képviselők és a hallgatók delegációja mellett jelen volt Vidnyánszky Attila és Bakos-Kiss Gábor (Magyar Teátrumi Társaság), Orbán Eszter (Magyar Színházi Társaság). 

 

A június 21-i demonstráció a Vas utcában (fotó: Gerencsér Anna / SZFE HÖK Facebook-oldal)

A zárt ajtók mögött folyó tárgyaláson a hallgatók felolvasták öt pontból álló javaslatukat, amellyel az a céljuk, hogy a kormány törvényi keretek között garantálja az egyetem autonómiáját. Odakint az utcán mintegy 50 jelenlegi és egykori hallgató tiltakozott a tervezet ellen. A 70-80 perces találkozót követően Csernai Mihály, az SZFE HÖK elnöke a sajtónak elmondta, javaslatukat átadták a miniszternek, aki azt nem írta alá.

Csernai szerint mégis reménykeltő a gesztus, hogy Palkovics László nyitottnak mutatkozott a párbeszédre, ahogy a szakmai szervezetek képviselői is. A hallgatók kinyilvánították, elhatárolódnak a kultúrharcoktól, és bizakodnak abban, hogy a párbeszéd valós lesz.

Palkovics László ezzel szemben úgy nyílatkozott, hogy az SZFE hallgatóinak intézményük jövőjét érintő követelései lényeges visszalépést jelentenének az egyetem jelenlegi helyzetéhez és ahhoz a jövőbeli állapothoz képest is, amit az új fenntartói modell hozna, leszögezve: a javaslatokat nem tudja elfogadni. Hozzátette, hogy eredetileg arról kezdeményeztek beszélgetést, hogy miként fog működni az új, alapítványi fenntartásban az SZFE, de az egyetem jövőbeli működésével, finanszírozásával kapcsolatos kérdések helyett "politikai rendezvénybe fordult" az egyeztetés. 

 

Palkovics László (fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Megjegyezte: meglepődött azon, hogy "tehetséges, okos fiatalok múltba forduló javaslatsorozatot" tettek. "Majdnem biztos abban", hogy azokat nem a hallgatók írták - fűzte hozzá. "A meglévő helyzetet konzerválni nem szerencsés" - hangoztatta a miniszter, aki - mint elmondta - arra biztatta a hallgatókat, hogy éljenek azzal a lehetőséggel, amit a kormány javasolt. Szólt arról is, hogy az egyetem autonómiája miatt "nem kell aggódni".

A tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a miniszter a találkozó kapcsán kiemelte, hogy az alapítványi fenntartásba kerülő egyetemek a rugalmasabb és kiszámíthatóbb működési környezetnek köszönhetően megerősíthetik nemzetközi jelenlétüket. "A korszerű, világszínvonalhoz közelítő képzés sokkal jobb esélyeket teremt a hallgatók számára arra, hogy neves külföldi szakemberektől tanulva az országhatárokon túl is sikeresek legyenek a filmiparban, színházi világban" - írták. A miniszter a demonstráció kapcsán kifejtette: "megérti, hogy a színművészetis hallgatók számára fontos a hangos önkifejezés, de ő továbbra is a higgadt párbeszéd híve" - áll a közleményben.

Az elutasított ötpontos hallgatói javaslat:

1. Rektor

A Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa által jogszerűen és demokratikusan megválasztott Upor László egyetemi tanárt kinevezik az egyetem rektorává. A jogfolytonosság elve alapján Upor László mandátuma lejártáig, vagyis a modellváltás alatt és után is az egyetem rektora marad.

A rektort a modellváltás után is az egyetem szenátusa választja demokratikus úton, a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltak szerint.

2. Alapítói jogok

Az alapítvány nevébe visszakerül az „Egyetem” szó, a következőképpen: „Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítvány”.

Az alapítvány alapítói joga nem kerülhet át az államtól az alapítványhoz. Az Egyetem alapító okiratát és módosításait az Egyetem jelenlegi szenátusával egyetértésben kell elfogadni.

3. Szenátus

A szenátus jelenlegi létszáma nem csökkenhet, jogkörei nem sérülhetnek. Az Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatát és módosításait a szenátus a fenntartó jóváhagyása nélkül fogadja el.

4. Alapítványi kuratórium

Az öttagú kuratóriumba három tagot az egyetem szenátusa, két tagot a minisztérium jelöl. A kuratóriumnak nem lehet vétójoga a szenátus döntéseivel szemben. A kuratóriumi tagok mandátuma öt évre szól.

5. Finanszírozás

Az állam nem vonulhat ki az egyetem finanszírozásából. Az egyetem rövid, közép- és hosszú távú fenntarthatóságára is kiterjedő hatástanulmány részletes eredményét a törvényjavaslat benyújtása előtt nyilvánosságra hozzák.

Az ösztöndíjas hallgatói helyek száma és az ösztöndíjak reálértéke hosszú távon sem csökkenhet. Ennek a fedezetét az állam célhoz kötötten biztosítja.

A közalkalmazotti státusszal járó financiális juttatások és jogi védelmek hosszú távon sem sérülhetnek.

Forrás: MTI / Papageno
Borító: A június 21-i demonstráció a Vas utcában (Fotó: Gerencsér Anna / SZFE HÖK Facebook-oldal)