A november 18. és 21. között, kivételesen online megvalósuló, ingyenes vetítéseken a hazai alkotók munkái mellett iráni, orosz, spanyol, francia, ukrán, indiai, török, amerikai és brazil filmekkel is találkozhatott a közönség, emellett filmszakmai és fotós beszélgetéseken is részt vehettek az érdeklődők.

A 23. Faludi Nemzetközi Filmszemlén több mint 120 filmet vetítettek le, ebből 50-et a versenyprogram részeként. A fesztivál 4 napja alatt több mint 3500 néző vett részt a programokon.

 

Mehrshad Ranjbar: Talker

 A rendezvény alapvető célja, hogy a vizuális kultúra világán belül teremtő párbeszédet indítson el társadalmi kérdésekről, és kreativitásra buzdítsa az alkotókat, illetve fontos az is, hogy a pályázók lehetőséget kapjanak a megjelenésre, az egymással és a szakmával való kapcsolatteremtésre, egy olyan tér létrejöttét eredményezve ezzel, amely nyitott a világ, illetve az emberi kapcsolatok megtartó értékeire.

A 23. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat díjazottjai:

A legjobb kisjátékfilm kategória I. helyezettje: Mehrshad Ranjbar: Talker (Irán)

II. helyezett: Pepe Sapena: A fire in the sun (Spanyolország)
III. helyezett: Roman Sinitsyn: Tha man (Oroszország)

A legjobb televíziós dokumentumfilm díja: Mohi Sándor: Nekem közöm van a világhoz…

A legjobb dokumentumfilm kategória I. helyezettje: Bayram Küçük: Our Only Home (Törökország)

II. helyezett: Szigeti Szenner Szilárd: Gyuri (Románia - Magyarország)
III. helyezett: Svetlana Belorussova: The Nagaibak Cross (Oroszország)

Az animációs / kísérleti film kategória I. helyezettje: Payam Ghanipour: Tannour (Irán)

II. helyezett: Irene Blei: The tree has been planted (Argentina)
III. helyezett: Papp Máté: Winding Down/Nyugovó

A legjobb elsőfilmes rendező díja: Sachin Bhoiraje: Birad (India)

A legjobb filmegyetemi hallgató díja: Bayram Küçük: Our Only Home (Törökország)

A zsűri különdíja: Almási Zsolt: Solitude/Magány

A legjobb színész/színésznő kategória díja: Marta Timofeeva
(Svetlana Zheleznova The Liar című filmjében nyújtott alakításáért)

Az ökumenikus zsűri díja: Magda Strzyżyńska: A day like today (Lengyelország)

Az egyetemi zsűri díja: Jesús Martinez: An insured life (Spanyolország)

A középiskolai zsűri díja: Pápai Pici: Varjúháj (Pigeonberry)

A legjobb fotósorozat kategória I. helyezettje: Elmira Khasanova: Nomad family (Nomád család) és Czimbal Gyula: Papszentelés a Verbitáknál (megosztott első díj)

II. helyezett: Szigeti Vajk István: Hit és közösség

III. helyezett: Walton Eszter: Testvérek – játék - nyaralás

A zsűri különdíja fotósorozat kategóriában:

Molvay Norbert: Összeszokott mozdulatok

Nagy Gábor: Csönd

A legjobb önálló fotó kategória I. helyezettje: Khaled Farjzadeh: Customs.kuristan

II. helyezett: Saeid Dorrani: Waiting (Várakozás)

III. helyezett: Csoma Zsuzsanna: Utolsó érintés

A legjobb filmes alkotások november 25-ig (szerdáig) megtekinthetők a Faludi Filmszemle YouTube csatornáján.

Forrás: Faludi Filmszemle / Borító: Varjúháj