Az ünnepi emlékév részeként az egyetem először nyílik meg a nyilvánosság előtt, és interaktív programokkal, eddig nem látott előadással, nyitott órákkal és beszélgetésekkel várják a látogatókat. Szombaton bemutatkoznak a színművész és a bábszínész hallgatók, a színházi dramaturgok, a látványtervezők, a televíziós műsorkészítők és a 6x6 elnevezésű filmes évfolyam is.

A látogatók betekinthetnek különböző beszédvizsgákba és improvizációs gyakorlatokba, részt vehetnek forgatás-előkészítésen, megnézhetik, hogyan zajlik a felvételi előkészítő, beállhatnak a kamera mögé egy tévéjáték-forgatáson, részt vehetnek színházi próbán, lehetnek tévés műsorvezetők, de előadásokat és beszélgetéseket is látogathatnak. Lesznek csak erre az alkalomra összeálló produkciók, és első alkalommal külsősök számára is megtekinthetők lesznek az egyetemen rendszeresen futó órák, programok is.

A nap házigazdái az egyetem neves oktatói a színház, a film, a látvány és a tánc területéről: Bagossy László, Novák Eszter, Zsámbéki Gábor, Meczner János, Marton László, Hegedűs D. Géza, Almási Tamás, Szász János, Rajk László, Lőrincz Kati. A programok reggeltől estig folyamatosan zajlanak az egyetem Vas utcai, Rákóczi úti és Szentkirály utcai tantermeiben.

(Forrás: MTI)