Nem klasszikus csalódás

A Script-factory.net még március végén hirdette meg nagyreményű talent-börzéjét, abban a hiszemben, hogy Közép-Kelet-Európa rengeteg kreatív potenciállal rendelkezik, mely a nemzetközi filmpiacon pénzre váltható. Július végére azonban kiderült, hogy a várakozások nem igazolódtak.

"Csalódást keltettek a beérkezett pályamunkák, de nem a klasszikus értelemben" - mesélte lapunknak Novák Gábor, a Script-factory gazdasági vezetője. "Az írások technikai és tartalmi elemek tekintetében nem tudtak megfelelni a nemzetközi követelményeknek. Komolyabb névvel rendelkező forgatókönyvírók nem jelenkeztek a felhívásra, így nem tudtuk lemérni, hogy ők birtokában vannak-e a kellő szakmai tudásnak, de gyanítjuk, hogy nem. Ugyanakkor lemérhettük azt is, hogy nagyon sokakat érdekel itthon ez a szakma, és ez bíztató."

Novák szerint az is gondot jelentett, hogy javarészt olyan témákhoz nyúltak a pályázók, amik nem tudnak működni nemzetközi porondon. Ugyanakkor a Dobai Péter forgatókönyvíró, Makk Károly rendező, Morcsányi Géza dramaturg és Sas Tamás rendező felállású zsűrivel szemben a szervezők találtak néhány ígéretes ötletet, ezért a kapott munkákat további fejlesztésre visszaküldték a pályázóknak. A második körben aztán már nyolc filmötletet tudtak beemelni a "kedvencek" közé, de ez még továbbra sem jelenti azt, hogy megszületett az eredetileg tíz profi filmtervet tartalmazó portfólió.

Részeges Drakula és IQ-növelő bomba

A másfél hónap alatt több mint 200 filmötlet jutott el a forgatókönyv-gyárba, melyek legtöbbje az életrajzi, vígjáték, dráma, romantikus és sci-fi kategóriába illeszthető be. Ezen felül kaptak krimit, akciót, thrillert, történelmi, kaland-és katasztrófafilmet, de van olyan munka, amit az ökológia tárgykörébe tudtak beilleszteni.

Noha nem ezek voltak túlsúlyban, de legjobb nyolc közé javarészt thrillereket, horrorokat és vígjátékokat választott be a zsűri, melyek közt akad, amely Lugosi Béla átmulatott éjszakájáról szól, míg más egy bűnözéséről híres faluról, melynek lakói az odadobott bomba hatására intellektualizálódnak, de föltűnik az évszázadokkal ezelőtt máglyára küldött püspök szelleme is, aki egy ködös kisváros lakóit aprítja. A 2-3 soros logline-ok egyébként egyszerű regisztráció után egytől-egyig elolvashatóak ingyenesen.

Roadshow 2005

A pályázat pénzdíjat nem ígért, a fődíj a tíz ötletet tartalmazó portfólióba való bekerülés volt, melyet aztán nemzetközi roadshow formájában kívántak volna promotálni a szervezők az eladás reményében. Ez a portfólió azonban a beérkezett ötletek szakmai hiányosságai miatt egyelőre nem tud összeállni. "Önmagában a filmöteletek nem elegendőek egy ilyen promóciós turné végrehajtására. Nagyobb nemzetközi eseményt nem akarunk a kész könyvek elkészültéig szervezni, mert ebbe a közegbe nem lehet kétszer belefutni, csak egyszer lehet a figyelmet magunkra fölhívni."

"Szeptember után szakemberek bevonásával kezdjük meg az érdeklődésre számot tartható tervek forgatókönyvvé fejlesztését." Ezek a szakemberek Novák elmondása szerint javarészt külföldön profi íróként dolgozó magyarok, akiket a most Hollywoodban forgatókönyvírást tanuló projektvezető, Sipos Tamás révén ismertek meg.

Az első néhány könyv a tervek szerint 2005 első negyedévére születhet meg. "A továbbiakban évi 5-6 forgatókönyv elkészítését tervezzük. Máris érkeztek külföldről fejlesztési megbízások, elsősorban a sci-fi és kalandfilmek területén furamód, hisz Magyarországon finanszírozási okok miatt nem túl gyakoriak ezek a műfajok."

Az alapítók a Script-factory.net-et eredetileg Közép-Kelet-Európa tehetségkutató központjaként akarták működtetni, egyelőre azonban kénytelenek a határon belül maradni a nyelvi korlátok miatt. "Ennek ellenére a Kelet-Európa varázsszóra egy csomó orosz témát kértek például Hollywoodban Sipos Tamástól. A nyitást azonban még nem tervezzük a környező országok felé."