„Máté 'elénekel' egy festményt a filmben Krisztinának, aki ekkor már nem lát: ez adta a teaser alapötletét. A festmény megelevenedik Krisztina szemei előtt, Máté dala az előzetesben pedig kinyitja az őket körülvevő világot, mely tele van ellentmondásokkal és párhuzamokkal" - nyilatkozta Bouandel Doraya, a most elkészült rövid előzetes vágója.
„Sok minden megérint és megmunkál érzelmileg, ami körülöttem, a világban zajlik. A legtöbb bennem ragadt érzelmi feszültséget mégis életem legmeghatározóbb drámai eseménye feszegeti bennem. Ez a történet sok éve várt már rám, hogy megszerezzem azt a szakmai tudást és élettapasztalatot, melyek révén hitelesen filmre vihetem. A belső késztetésen túl tudatos döntés is volt, hogy a pályám elején arról szeretnék beszélni, amiről a legtöbbet tudok” – mondta első filmjéről Mayer Bernadett rendező.
A Mommy Blue hazai bemutatója előtt már beutazta a világot: szerepelt a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál Work in Progress kategóriájában, a világpremierje áprilisban a 16. Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahonnan három díjjal tért haza. Nagy sikerrel vetítették nemrégiben a Jeruzsálemi, a Palicsi és a Bledi Nemzetközi Filmfesztiválokon.
A film rendezője Mayer Bernadette, a forgatókönyvet Mayer Bernadette és Nagy Zoltán jegyzik. Az operatőr Csepeli Eszter, a film vágója Balla Gábor, a zeneszerzőt Balázs Ádám, a látványtervezőt Mestyán Lili, a hangmérnök Császár Gábor. A gyártócég a Kino Alfa, a producerek Petrovits Genovéva, Oskó-Szabó Csaba és Gyurin Zsuzsi, executive.producer Mártonffy Zoltán.
Az NFI Inkubátor programja támogatásával készült film hazánkban a 22. Cinefest versenyprogramjában debütál szeptember 5-én, majd október 8-án kerül országosan a mozikba az InterCom forgalmazásában.


