Jogilag már A hídember című filmnek adott első támogatási összeg, a 49 millió forint pályázat nélküli odaítélését is aggályosnak tartja az a jelentés, amely szerint a Magyarországon gyártott eddigi legnagyobb költségvetésű filmprodukció esetében pályáztatást kívántak volna a szakmai követelmények is - áll a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) felkérésére a Citifund Kft. által készített felmérésben.

A tárca a film megvalósításának története során mintegy félmilliárd forintos támogatóból a film szinte kizárólagos finanszírozójává lépett elő - olvasható a részletes elemzésben.

A film teljes költségvetése meghaladja a 2,2 milliárd forintot. Sok filmnek a gyártására nem jut annyi, mint A hídember médiakampányára - véli a vizsgáló. A kampányterv 200 millió volt, végül összesen 150 milliót kaptak rá. A kampányra fordítható költségek csökkentését két televízió tette lehetővé: az MTV és a TV2 is térítésmentesen adott műsoridőt a film reklámjainak.

Kifogásolhatónak tartja a szakértő, hogy nem áll rendelkezésre összefüggő kimutatás az elszámolt költségekről. A 80 napra kalkulált forgatási idő alatt néhány tétel bérleti díja jócskán meghaladta azok beszerzési árát. A százszázalékos állami finanszírozás mellett a gyártót semmi sem ösztönözte racionális költséggazdálkodásra, miközben a film teljes költségvetése másfél milliárdról 2,2 milliárd forintra növekedett a promóciós költségekkel együtt - áll a jelentésben.