Az ELTE 2020-ban indított mozgóképszak-alapképzést, amely – az évek óta működő mesterképzéssel együtt – egyelőre biztosítja az egyetem helyét a budapesti filmes képzések között. A Hallgatói Önkormányzat szervezett nyílt, de bensőséges, leginkább a diákoknak és a képzés iránt érdeklődő fiataloknak szóló vetítést másod- és harmadéves hallgatók egyetemi munkáiból. Nemcsak a filmek színvonala, az esemény légköre és célja is szembeszökő volt, világossá tette azt, amiben ez a szak egyre inkább egyedülálló.
A filmes iskolák kínálatának különbsége az oktatók – itt Ferenczi Gábor és Pálos György – szemléletmódbeli sajátosságai mellett az egyetemek anyagi korlátaival magyarázhatóak: a forráshiány akaratlanul is alakítja a képzésen elsajátítható gondolkodásmódot és alkotói gyakorlatot. Az ELTE mozgóképszaka jelenleg semmilyen állami támogatást nem kap arra, hogy hallgatói évközi vizsgafilmeket és diplomafilmeket forgassanak.
Megbontott lakásalap, felélt félretett pénz, a Győri Szeszgyár támogatása – az elmúlt években ezeket az utakat találták a hallgatók filmjeik finanszírozására. Vajon mire lennének képesek, ha a produceri munka terhét nem kellene a nyakukba venniük? Másképpen elgondolva még érvényesebb ez a kérdés: a függetlenség megőrzése felől nézve az biztosítja az alkotás szabadságát, hogy a rendezők nem teszik ki magukat a támogató kimondott vagy feltételezett elvárásainak. Ahogy a vetítés után Bollók Csaba megjegyezte, hosszan tudnánk sorolni a hatvanas évek filléres remekműveit, de senki sem emlékszik már a bőséggel támogatott szuperprodukciókra.
.jpg)
Ebédszünet
Donáth Péter filmje nyíltan kritizálja az egész évfolyamát sújtó helyzetet. Az Ebédszünet korunk filmes bürokratájának könyörtelen, ötpercnyi jellemábrázolása: a (gasztro)kultúra nélküli férfi ebédszünetnyi időre félreteszi a filmtervek elbírálását, azonban kedvét szegi az újhullámos faksznizás, a konfitált és szuvidált bármi, amit a titkárnője feltálal neki. A gyötrelmek csak fokozódnak, amikor megcsörren a telefonja, és megtudja, hogy rendezők jöttek finanszírozásért kuncsorogni. Ahogy több évfolyamtársa munkájában is, Donáthnál a humor nem keresett, hanem a film belső világának integráns része, nem iskolás, kitanult megoldásokból, hanem személyes megfigyelésekből épül föl. Az Ebédszünetben a túlzó börleszk keveredik a száraz iróniával, az összkép pedig több puszta gúnyrajznál: politikailag is merész bírálat, jól ismert viselkedésminták, ízlésvilágok, munkahelyi működések tömörülnek a keserű főszereplőben. Sanyargatni és sanyargatva lenni, a pénzosztó öltönyös élete.
Fokozás, finom irónia vagy fizikai humor – szinte minden vetített film humora egyéni volt. Az iskolai filmek között ritka a jól sikerült humoros jelenet vagy vígjáték, talán mert a humor képi és verbális kifejezése, tempója a filmnyelv komplex ismeretét kívánja meg: a hatáshoz tűpontos dialógusra, színészvezetésre, plánozásra, vágásra van szükség.
A legelvetemültebb fikció Csókás Nándor A történelem vége című filmje volt, amelyben egy haldokló férfi és az őt ápoló, középkorú fia szüntelenül az orosz-ukrán háborúról beszámoló híradásokat hallgatják, Sztálinról szóló történelmi magazinokat olvasnak, a poszt-sztálini öröklés lehetséges kimeneteleit vitatják meg. A film képileg és humorban egyaránt leggátlástalanabb mozzanatával vált síkot: belép a fiú álmába, aki magát Lavrentyij Berijaként képzeli el, ahogy megmérgezi a haldokló Sztálint – az apát. Csókás munkája olyan professzionális műfajkísérlet, hogy akár a brit Sztálin halála előtanulmánya is lehetne. A történelem vége nagy vállalása, hogy Armando Ianucci filmjéhez hasonlóan feszegeti a közízlést, Berija és Sztálin viszonyát szeretet- és gyűlöletteljesként, szinte megindító intimitással jeleníti meg.
A történelem vége
Csókás ábrázolása nemcsak a történelmi szinten zavarba ejtő, hiszen már a valóságos cselekményben is ellentmondást kelt, amikor a férfi lánya is megjelenik, aki nem hajlandó ápolni az apját. Egyre gyanúsabbá válik, hogy az addig meghatóan elesettnek tűnő öregember valójában egy zsarnok. A film vulgáris vicceihez képest meglepő a testvérkapcsolat lélektani összetettsége, amelyet a rendező mindössze két jelenettel teremt meg.
Ugyancsak főszereplője fantáziavilágát bontakoztatja ki a Rókavadászat, Sándor Lili filmje, amely Háy János novellája alapján készült. A túl élénk fantázia, a valóságteremtő játék általában a menekülés toposza a filmekben, az elképzelt világ valami szörnyűséges helyébe lép a gyerekek önvédelmező elméjében. A Rókavadászatban semmi elől nem menekül a két kisfiú, a képzelet saját jogán veszi át az irányítást a történet felett, nem mint pszichológiai vagy szociológiai magyarázathoz szükséges eszköz. Sándor mesebeli tárgyakkal vezet végig a játék belső világán: az óriás szeme, a sziklateknős, ami átvisz a túlpartra, a rókavadász dinamit épp úgy fontos szerepet kap a filmben, mint a valóság díszlete, a nyári utcakép, vagy a belakott, eleven lakás, amelyből a főszereplő kisfiú útnak indul.
Rókavadászat
A vizsgafilmek közt egyenlő arányban voltak dokumentumfilmek is, de a legizgalmasabb talán az volt, amilyen természetességgel keveredtek a dokumentarista és játékfilmes gesztusok. Utólag árulták csak el a hallgatók, hogy a filmek egy adaptációs és egy dokumentumfilmes feladatra készültek, de ahelyett, hogy ezek a kategóriák korlátokat állítottak volna számukra, csak kiindulópontként szolgáltak.
A dokumentumalappal Nagy Dániel bánik a legambiciózusabban, Papa mesél című munkájában nemcsak nagypapája egykori super 8-as filmre készült amatőrfelvételeit, hanem az idős férfi visszaemlékezéseit is bátran fikcionalizálja. Hiába próbáljuk összerendezni Nagy Béla brutális munkahelyi balesetről, kegyetlen gyilkosságról, tragikus közúti szerencsétlenségről szóló történeteit, a múlt rémképei töredékes villanások. A rendező ahelyett, hogy egyszerűsítené, lineáris egésszé szervezné az anekdotákat, játszik az anyaggal, meghamisítja a valóságot, hogy valami sokkal valóságosabbra jusson. Az emlékezés szervezője a halál. Ezen kívül, ahogy a korábbi filmeknél, a Papa mesél esetében is fontos kiemelni a humort: a nagypapát sosem gúnyolja ki, viszont szeretetteljes iróniája kiemeli a nosztalgia nevetnivaló pillanatait.
Papa mesél
A Káosznál gyönyörűbb is gyakran eltávolodik dokumentumfilmes kiindulópontjától. Szabó Sipos Tamás rendező egy harmincas lányt követ, aki bátortalanul zenél és mérsékelt lelkesedéssel pultozik a Kisüzemben. A film a személyes fókusz mellett egy-egy beállításra elengedi főszereplőjét, és megragad hangulatokat, mondatfoszlányokat a kocsma közegéből. Bár nem épülnek összefüggő dialógok, és nincs mélyre menő pszichologizálás sem, Szabó Sipos pontosan érzékelteti, miként paralizálja, vagy legalábbis erősíti meg a lány szorongásait választott életvitele. A Káosznál gyönyörűbb erőssége, hogy a krízis mellett megjeleníti a funkcionálásért, a szinten maradásért tett erőfeszítéseket is, a megtörtséghez nem egy kilátástalan személyiségen keresztül visz közelebb.
Ez az elv alakította Kapás Tibor Albert Szilánkok című filmjének témaválasztását is, amely eredetileg az Utcáról Lakásba Egyesület programjában részt vevő emberekre irányult volna, de a rendező végül inkább egy szociális munkás követése mellett döntött – nem a komplex érzelmi és bürökratikus helyzetet próbálja összesűríteni egy rövidfilmbe, hanem egy fiatalt mutat be, aki igyekszik segíteni a rászorulókon. A belátás józanságát némiképp csorbítja a film többszörös érzéketlensége, ugyanakkor szintén a képzés szabadságáról árulkodik, hogy bevizsgált, kipolírozott, kiokosított dokumentumfilmtervek helyett hagy teret az alkotóknak etikai és esztétikai problémák megtapasztalására.
Szilánkok
Az ELTE mozgóképes alapszakának felszereltsége alulmarad más képzésekkel szemben, ráadásul a hallgatók az elkészített filmjeikre semmilyen támogatást nem kapnak. Nemcsak vizsgafilmjeikre, de diplomafilmjeikre sem.
Ugyanakkor a forráshiány nem komolytalanítja el a munkát. Az átgondolt és kidolgozott, saját esztétikájuk határait öntörvényűen kijelölő filmek példát mutatnak az egész filmszakmának arról, hogy milyen élmény az – egyébként sokszor terhes és komoly áldozatokkal járó – alkotói szabadság.
