Arra a kérdésre, hogy egy kaszkadőrnek a merészség vagy a megfontoltság a fontosabb a munkája során, azt válaszolta: „Ez egy nagyon összetett dolog, nagyon sok kompetenciának kell megfelelni. Az, hogy bátor vagy, önmagában nem elég. A merészség túlmutat a bátorságon, mert vállalsz olyan akciót, aminek nem látod a végét, vagy nem látsz kiutat belőle. Igen, ki lehet mondani, hogy bátornak kell lenni, de ez igazából egy ösztönös dolog. És lehet, hogy azt a pluszt, ami bennem volt, bátorságnak vagy valami végtelen merészségnek lehet nevezni. Kétségtelen: olyan hajmeresztő dolgokat is csináltam, hogy ma már csak fogom a fejem.”
Piroch Gábor – miközben számos hazai és nemzetközi filmes munkáját felidézte – arról is beszélt, hogy soha nem mondott nemet, bármilyen nehéz is volt a feladat. „Bármilyen kéréssel állt elém a producer vagy a kaszkadőrszakértő, azt mondtam: persze! - még akkor is, ha nem volt idő elpróbálni. De közben a belső hangom azt mondta: Úristen, ebből mi lesz? De egy forgatáson senkit sem érdekel, hogy megy oda a ló, hogy csúszik el a motorkerékpár, hogy áll fejre az autó - csak mindenki várja az akciót, várja, hogy megcsináld a feladatot, amit elvállaltál.”
A kaszkadőrlegenda életének fordulópontjairól is beszélt, például arról, hogy az Egyesült Államoknak is hasonló elszántsággal vágott neki 1989-ben. „Eldöntöttem, hogy Amerikába megyek, de nem volt annyi pénzem, hogy három hónapra kint maradjak, viszont úgy gondoltam, kell ennyi idő, hogy talajt fogjak, és elrendezzem a dolgaimat – úgyhogy kértem kölcsön pénzt és egy sporttáskával kimentem…”
A podcastban Piroch Gábor számos kulisszatitkot elárult, egyebek mellett a Kincsem című film egyik leglátványosabb és legveszélyesebb jelenetéről, amit ő talált ki és koreografált meg. A jelenetben a női főszereplő, Petrik Andrea – akinek egyébként itt férfi dublőre volt – leesik a lóról, ami maga után húzza, majd leszakad a nyereg és a ló átugorja a karámot. „Ez az úgynevezett kengyeles húzatás az egyik legveszélyesebb lovas feladat: Amerikában be is tiltották, sokáig nem lehetett csinálni, mert két ember meghalt még évtizedekkel ezelőtt. Szóval, nagyon veszélyes: elindul a ló, lehet látni a filmben, hogy milyen sebességgel… Ez egy nagyon bonyolult, összetett feladat volt, de nagyon jól sikerült, hála istennek! Nagyon jól is néz ki a filmben!”
Az életműdíjról érzelmesen beszélt, azt mondta: nagyon jó érzés ezt itthon megkapni. Volt ugyan egy Oscar-jelölése kaszkadőrként a Szabadság, szerelemért, de a Magyar Filmakadémia életműdíja sokkal fontosabb számára. „Fantasztikus volt végig menni a vörös szőnyegen, mindenki ölelgetett Amerikában, a Paramount filmstúdióban, de ez más: itt itthon vagy! Álmomban nem gondoltam, hogy életműdíjat kapok. Mindig reméltem, hogy sikerül előre mennem a pályán, Hollywood kapuit is döngettem, oda is bejutottam, de az, hogy ezt a díjat itthon megkapom, az nekem egy nagyon nagy dolog. És persze nem csak nekem szól, hanem a szakmámnak és mindenkinek, aki segített - mert ez egy közös munka!”
SVENK következő vendége Makó Mari casting director, majd Koltai Lajos operatőr-rendező lesz Seres Gerda vendége a Magyar Filmakadémia idei életműdíjasai közül. Az adások az NFI Youtube-csatornáján és a Spotify-on is elérhetőek.