Az ACE egy 1993-ban alapult produceri szervezet, amelynek célja, hogy független európai producereket segítsen a kapcsolatépítésben, az önképzésben és a projektfejlesztésben. Az ACE 19 éves fennállása alatt a legnívósabb produceri szervezetté nőtte ki magát, amelynek produceri hálózata egyfajta prémium klubként funkcionál. Ennek a klubnak a tagjai Kemény Ildikó, Pusztai Ferenc, Petrányi Viktória és immár Sipos Gábor is. A produceri szervezetbe olyan független, európai producerek jelentkezhetnek, akiknek legalább egy játékfilm van már a hátuk mögött, illetve egy gyártási fázisban lévő, nemzetközi célközönségnek szóló játékfilm-terv a megvalósulás előszobájában.

 

Koncepciókép A Halottlátó című filmhez

Sipos Gábor a Laokoon Film képviseletében jelentkezett az ACE programjára, Bogdán Árpád A halottlátó című játékfilm-tervével (a film másik Laokoonos producere Rajna Gábor), amellyel korábban már megjárta a cannes-i Producers on the Move elnevezésű workshopot. A fiatal producer elmondása szerint a több száz beadott pályázat közül körülbelül ötvenet választottak ki, majd Párizsban sort kerítettek egy személyes beszélgetésre, amelynek során a filmtervek mélyére ástak, mind dramaturgiai, mind költségvetés szempontból - így választották ki a 16 új tagot. "Itt összességében vizsgálják a projekteket, ugyanolyan súllyal nyom a latban a forgatókönyv színvonala, a producer személye és kvalitásai, valamint a filmterv finanszírozási háttere" - mondta Sipos.

Az ACE új tagjai több etapból álló tréningen vehetnek részt, amelynek során projektfejlesztési és finanszírozási workshopok keretében foglalkoznak bejutott játékfilm-terveikkel, miközben kapcsolatokat építenek, és optimális esetben koproducert találnak. Korábban Pusztai Ferenc a Pál Adrienn-el, Petrányi Viktória pedig A Szűz című filmtervvel vett részt a tréningen, és a fórumnak is köszönhetően indulhatott el a két projekt a megvalósulás útján. "Egy fiatal producer számára ezek a workshopok jelentik szinte az egyetlen járható utat a koprodukció felé - kávézgathatsz Cannes-ban, de kapcsolatrendszer nélkül nem juthatsz sehová" - mondta a Laokoon Film vezetője.

 

A vizuális koncepció egy másik darabja

A tréning első, 4 napos szeánsza októberben lesz Berlinben, amelynek során szakemberek segítségével fejlesztési stratégiát dolgoznak ki az egyes filmtervekhez, egyéni konzultációk és közös ötletelések közepette. Ezt egy franciaországi workshop követi decemberben, amelynek során a finanszírozás és a koprodukciós stratégiák, valamint a nemzetközi piac változásai témakörében hallgathatnak előadásokat a résztvevők. Az utolsó etap 2010 tavaszán lesz, amelynek célja a 16 filmterv utánkövetése. Itt azonban korántsem érnek véget az ACE tagsággal járó előnyök, hiszen Sipos Gábor immár örökös tagjává vált "a producerek prémium klubjának".

Bogdán Árpád nagyjátékfilm-tervéről, A halottlátóról részletek itt!