A nyomozó kapcsán több komoly cég is megkereste a film producerét, Pusztai Ferencet. Köztük a New Line Cinema is, amely olyan filmeket gyártott, mint a múlt héten bemutatott új Gondry-film Tekerd vissza, haver, a Szex és New York, a Vasember vagy 2007-es Ütközések, a 2005-ös Domino Keira Knightley-val a főszerepben és még sorolhatnánk. Ráadásul egy Los Angeles-i ügynök is felajánlotta a szolgálatait Pusztainak, és a produkció képviseletében meg is kezdi a tárgyalásokat a tervekről az érintett cégekkel - három hónapon belül konkrét eredmények várhatóak.

Vajon láthatjuk-e valamikor? 

Pusztai elmondta, hogy már a Filmszemle alatt is pozitív cikkek láttak napvilágot az amerikai filmes szaksajtóban A nyomozó kapcsán, amin csak segített a Karlovy Vary-i siker. A jó kritikák mellett pedig speciálisan az amerikai piaci szereplőknek szervezett vetítések is segítették A nyomozó jó hírét.

Mivel a mozi az egyik leguniverzálisabb médium, egyfajta elismerésnek is tekinthető, ha egy nemzet filmjét újraforgathatónak ítéli egy másik - s főleg ha az adaptációs képességei mellett a világszerte leginkább értett és érthető filmnyelvet képviselő Hollywood dönt így.

De mi a helyzet a múltbéli remake-ekkel? Magyar filmek remake-jének tekinthető az olasz neorealista Vittorio De Sica két korai filmje, a a Magdát kicsapják (Maddalena, zero in condotta) (1940) és a Péntek Rézi (Teresa Venerdi) (1941). Ezek még inkább kereskedelmi célú szórakoztató filmek voltak, mintsem az olasz neorealizmus jellegzetes darabjai, az elsőben Carla Del Poggio, a másodikban Anna Magnani játszotta a főszerepet. A Magdát kicsapják mára eltűnt eredetije 1938-ban készült Ladislao Vajda rendezésében, a főbb szerepekben Turay Ida, Tolnay Klári, Páger Antal volt látható. A Péntek Rozi szintén Ladislao Vajda-film, s Páger és Turay ebben is játszott - mint ahogy Erdélyi Mici, Rajnay Gábor, Vízváry Mariska is.

De Sica, már túl a magyar remake-eken, Sophia Lorennel

1981-re tehető az eddigi legsikeresebb magyarfilm-remake születése: Fábri Zoltán Két félidő a pokolban című filmjét John Huston, az első film noirnak tekintett A máltai sólyom (1941) és a Gregory Peckkel a főszerepben elhíresült Moby Dick (1956) rendezője dolgozta fel Menekülés a győzelembe (angolul Victory) címmel, mégpedig nem is akármilyen szereplőgárdával: Sylvester Stallone játszotta a főszerepet, és Max von Sydow és Michael Caine mellett Pelé és Bobby Moore is játszik - utóbbi kettő inkább a labdával, méghozzá az MTK-pályán, ugyanis a filmbeli második világháborús Párizs futballarénáját a Hungária körúti pálya "játszotta el". A film pár éve elnyerte a legjobb futballfilmnek járó díjat egy internetes szavazáson.
 

Von Sydow, Caine, Stallone az eddigi legnevesebb remake-ben

Napjainkban, amikor valóságos remake-járvány dúl, szinte havonta röppen fel e gy hír, hogy valamelyik magyar filmre lecsapott Hollywood - persze tudjuk, hogy ott száz ötletből egy jut el a megvalósításig. Tavaly a Brad Pitt alapította Plan B, az S.O.S. szerelem! újrafilmesítési jogai iránt "érdeklődött”, azóta keveset hallani az ügyről. 

Úgyhogy remélhetőleg látjuk még Bill Murray-t Malkáv Tibor bőrében.