Az Oscar-díjak odaítéléséről döntő Amerikai Filmakadémia (Academy of Motion Picture Arts and Sciences) évente bővíti tagságát a filmszakma különböző területeiről. Idén 395-en kaptak meghívást a szervezetbe, Rév Marcell az operatőrök, Bucsi Réka az rövidfilmes-animációs alkotók között került a fel az új tagok listájára.

Rév Marcell többek között az HBO négysikerű Eufória című sorozatán dolgozik operatőrként, de ő jegyzi Sam Levinson utóbbi két nagyjátékfilmjét (Gyilkos nemzedék, Malcom & Marie), Mundruczó Kornél Fehér isten és Jupiter holdja című alkotásait, valamint Enyedi Ildikó Cannes-ban hamarosan bemutatkozó új filmjét, A feleségem történetét is. A Budapest és Los Angeles között ingázó operatőrrel az év elején készítettünk videóinterjút

Bucsi Réka animációs rendező nevéhez három díjnyertes kisfilm, a Symphony no. 42, a Love és a Solar Walk fűződik, jelenleg a Netflix The Witch Boy című animációs musicaljén dolgozik látványtervezőként. A rendezővel a tavalyi Berlinalét követően készítettünk interjút, ahol a rövidfilmes zsűriben vett részt. 

Az Amerikai Filmakadémia új tagjai között 56%-os többségben vannak a nemzetközi, tehát nem az Egyesült Államokból beválasztott filmesek, a névsor 46%-át teszik ki női alkotók, a 395 új tag között pedig 25 Oscar-nyertes található. Az akadémiához idén olyan rendezők csatlakozhattak, mint Lee Isaac Chung (Minari - A családom története), Emerald Fennell (Ígéretes fiatal nő), Alexander Nanau (Kollektíva) és Florian Zeller (Az apa), a színészek között felvételt nyert Robert Pattinson, Steven Yeun és Andra Day is.

Forrás: Variety
Címlapkép: Rév Marcell és Bucsi Réka