A Három séta tulajdonképpen három csavar egyazon történeten. Fésős András tizenkét perces minithrillere, különös, egyéni hangvételű lélektani krimi, amelynek kulcsa a lelkiismeret kínzó igazsága, a bűn és bűnhődés félelmetes mechanizmusa. Kiváló, a műfajhoz illő alapötlet, amit erős történetvezetéssel, Cserhalmi György hihető játékával sikerült kimondottan élvezhető filmmé tenni. Fésős filmje bizonyíték arra, hogy születnek idehaza elismerésre méltó zsánerfilmes próbálkozások vígjátékon kívül is, csak éppenséggel a rövidfilmek között kell keresni őket.
Mundruczó Kornél filmje, a Kis apokrif No.2. című lírai dolgozat, a tavalyi kísérelti film kategóriagyőztes Kis apokrif No.1. folytatása, legalábbis ami a témaválasztást és a játékos, filozofikus elbeszélésmódot illeti. A No.1-hez hasonlóan itt is “sokszorozós” történetről van szó, de ez esetben nem az identitáskeresés áll a sztori homlokterében, hanem a vágyak és ágyak különbözősége: egyazon lány három arca, három férfi nem is olyan nagyon különböző kívánalmaihoz igazítva. Lassú, elégikus expozícióban hangolódunk rá a mindennapi kenyér - jelen esetben hal - megszerzésének gyötrelmeivel viaskodó halászok küzdelembe beleszürkült hétköznapjainak légkörébe, ahol aztán nem is csodálkozunk, ha a parton hirtelen feltűnő lány felkavarja a kedélyeket. A Mundruczótól megszokott dramaturgia mentén jutunk el végül a hármas megsokszorozódáshoz, ki-ki vágyainak megfelelően, egészen a csodálatos kenyérszaporítás (halszaporítás) apokrif végkifejletéig.
Mundruczó után Hajdu Szabolcs is kisfilmes sorozatba kezdett. Filmjének nyitóképein autók száguldanak az úton céljuk felé. A sofőrök a mindennapi rohanásban tudomást sem vesznek a záróvonal menti féknyomokról, az eltiport útjelzőről, az árokban vesztegelő autóroncsról. A baleset helyszínén három hulla és egy túlélő: a száguldó koporsó foglya. Hajdu Szabolcs ötpercese, a Hétköznapi enciklopédia I. gyorsjelentés a társadalom általános állapotáról, egyetlen beállításba sűrített távirat a közönyről. Az a képsor, ami kimarad az esti híradóból, mégis sokkal többet mond el az eseményekről. Gózon Francisco képei hideg tárgyilagossággal adnak keserű lenyomatot egy mindennapos tragédiáról, ahol a segítség karnyújtásnyi közelségben van, csak éppenséggel nem akar megállni.
Kardos Sándor Résfilm című tizenkét perces kísérleti darabjában a képek egészen sajátos, a megszokottól eltérő szerepet töltenek be. A célfotókamerával készített, svenkekben úsztatott képek a narráció illusztrálására szolgálnak (), anélkül, hogy a valóságot kívánnák visszaadni, elérve ezzel, hogy a valóságosnak hitt és tapasztalt dolgok mögé látva megértsük viselkedésünk és érzelmeink kettősségét, gyakran ellentmondásos voltát. A Résfilm, Akutagava A zsebkendő című novellájának adaptációja különleges vállalkozás, kár hogy a lenyűgöző képtechnika és a narráció egy idő után, a befogadóképesség határát átlépve, megosztja a figyelmet.
Ugyancsak kísérletező kedvű alkotás Ujj Mészáros Károly filmje is, az Ők. Öt percet kapunk, hogy betekintsünk egy hálószobába, ahol minden fordítva van, mint ahogy kellene lennie, ahol, ha kinyitják az ablakot reggel, vakító napfény helyett mindent beborító sötétség tolul a szobába. Csak amikor végleg elsötétül a terem, akkor jövünk rá: magunkat láttuk, egész este.
