kiemelte, hogy Rózsa Miklós élete végéig megőrizte magyarságát, büszke volt arra. Nagylóc számára kiemelkedő jelentősége van annak, hogy egy ilyen világhírű zeneszerző éppen ebben a kis községben szívta magába a palóc népzene iránti szeretetet, amely élete végéig elkísérte. A Rózsa Miklós emléktáblát a polgármester és az Alapítvány elnöke avatta fel, majd megáldotta azt Nagylóc katolikus plébánosa. Az emléktáblát az Önkormányzat, az Alapítvány és számos más hivatalos szervezet, köztük a Szent Lázár Lovagrend nevében koszorúzták meg.



Bokor Balázs nagykövet, volt Los Angeles-i főkonzul beszédében elmondta, hogy Hollywoodban számtalan magyar származású világhíresség véste be magát a film történelmébe. Mindannyiukra, így a háromszoros Oscar-díjas Rózsa Miklósra is büszkének kell lennünk. Emléküket ápolnunk kell, nem szabad szerénynek lennünk, amikor rögzítjük Hollywood történelmének és sikereinek jelentős magyar tartalmát. Ezeknek a világhírességeknek a példáját a fiatal nemzedékek előtt is magasra kell emelnünk. Hangsúlyozta, hogy az általa kezdeményezett Magyar Hollywood Túra 2016 is pontosan ezt a célt szolgálja, amikor – első körben – több észak-kelet-magyarországi településen, így például Ricsén – Adolph Zukor szülőhelyén, Tolcsván – William Fox szülőhelyén, Mátészalkán – Tony Curtis szüleinek
városában, Miskolcon – Presburger Imre szülőhelyén mutatja be az onnan elszármazott hollywoodi hírességek sikereit. Bokor Balázs elismerő oklevelet adott át dr. Vécsey Esther-nek Rózsa Miklós emlékének önzetlen ápolásáért és a Nagylócon felavatott emléktábla kezdeményezéséért, létrehozásáért és támogatásáért.

(forrás: Magyar Hollywood Túra 2016)