Sas Tamás, akit az utóbbi években főként zajos sikereket aratott közönségfilmjeiről ismerhetett a közönség (Apám beájulna, S.O.S. szerelem, 9 és 1/2 randi), felvette a Presszó és a Szerelemtől sújtva fonalát, és három nőről forgatott filmet egyetlen vitorláson, a Balaton közepén. A Szélcsend forgatókönyvét - amely a rendező elmondása szerint a legjobb filmterv, melyet valaha olvasott - Csikesz Judit (a rendező felesége) írta, aki a 2008-as Presszó sorozatot is jegyzi.

A forgatás igazi jutalomjáték volt
(Fotó: wera)

Az alaptörténet szerint a három nő, Anikó, Kata és Eszter egy derűsnek ígérkező napon vitorlázni indulnak. Ketten közülük - Anikó (Kováts Adél) és Kata (Pálmai Anna) - testvérek, Eszter pedig Kata barátnője és egyben a két lány leendő mostohaanyja. Erről az 'apróságról' azonban az idősebb testvér mit sem sejt, de ezen kívül is sok fordulatot rejt a történet, számos sötét titokra derül fény a nap végére, a Balaton közepén ringatózó vitorláson.

A színésznők elmondása szerint a forgatás igazi jutalomjáték volt, hiszen csak rajtuk állt, hogy mennyire tudják fenntartani a feszültséget a vitorlás szűk terében. A forgatókönyv három évvel ezelőtt készült el, eredetileg akkor forgatták volna le a filmet, különböző színház-egyeztetési és meteorológiai problémák miatt csúszott több, mint két évet a felvétel, de még így is voltak olyan napok, amikor délután négykor elcsattant a vége-csapó, mert valamelyik szereplőnek Budapestre kellett rohannia az esti előadásra.

Egy derűsnek ígérkező napon vitorlázni indulnak
(Fotó: wera)

Sas Tamás hű maradt elveihez, miszerint a művészfilmet "hatás és olcsóság kettőse jellemezze", a 9 és 1/2 randi 350 milliós költségvetésének tizedéből forgatták a Szélcsend-et, támogatói segítséggel. Az új Sas film a tervek szerint 2009. őszétől lesz látható a Multiplexekben, 2010. tavaszától pedig a művész mozik közönsége is megnézheti majd a filmet. A tévénézők a TV2-n és az HBO-n láthatják majd a filmet, azok pedig, akik kizárólag fesztiválokon hajlandóak mozizni, az alkotók tervei szerint Cannes-ban vagy Berlinben, valamint számos B-kategóriás fesztiválon találkozhatnak majd a Szélcsend-del.

Nézd meg a forgatáson készült riportunkat!